Lázcsillapítás aromaterápiával
Közepesen magas lázat illóolajokkal is lehet csökkenteni, nagyon jó erre főleg a citromolaj, az orvosi levendula, de a bergamottolaj is, ilyen párosításban leginkább: citrom-levendula vagy bergamott-levendula.
Az a leghatásosabb, ha borogatást is készítünk bármelyikből: 2 liter vízben 4-5 csepp illóolajat lehet elkeverni, majd 5-10 percenként cserélni kell ezt a borogatást.
Vagy egy másik hasonló módszer: ezt a 4-5 csepp citromolajat és levendulaolajat pici (borsónyi) hordozóolajba (olívaolaj, bionapraforgó, stb.) tenni, elkeverni, és ezzel bekenni a talpat vagy a csuklót. Majd vizes ruhával be kell borogatni, és szintén 5-10 percenként cserélni rajta. (Kisgyerekeknél 1-2 csepp citromolajat.)
Ha hűtőfürdőt készítesz, akkor egy kiskanál mézben keverj el kisgyerekeknek összesen 2-3 csepp levendulát és citromot/bergamottot, és keverd a vízhez.
Figyelem! Magas láznál (és főként ha gyerekről van szó) már érdemes gyógyszeres lázcsillapítással is próbálkozni, illetve orvoshoz fordulni.
Saját illóolajos termékeim:
? Aromaterápiás TERVEZŐ – hogy tudatosan és örömmel használd az illóolajokat minden nap!
Nézd meg itt >>
? Illóolajos KÁRTYÁK – a testi-lelki megújulásodhoz, nyomtatható kártyák formájában.
Töltsd le innen >>
? AromaGrill – 100 illóolajos étel- és italrecept nyári grilezéshez
Nézz bele itt >>
? Aroma NYAKLÁNCOK – viseld nyakadban az illatod! Vagy ajándékozd meg vele illóolaj-rajongó ismerőseidet!
Webshop >>
Betti,
Kiss Bernadett, az illoolajok.hu weboldal létrehozója
További cikkek
Láz
Blog
- Aromaékszerek
- Illóolajos DIY
- Ajándékötletek
- Készíts parfümöt!
- Várandósság, szülés
- Érzékiség, szexualitás
- Érdekességek
- Keverékek párologtatóba
- Sütés, főzés illóolajokkal
- Diffúzorok használata
- Illóolajok hatásai
- Szépségápolás
- Háztartás
- Felnőttek
- Gyerekeknek
- Hogyan használd?
- BEMER terápia
- doTERRA vásárlás
- Aromaterápiás tervezők és naplók
- Illóolajos kártyák
- AromArt minták pólón, bögrén