Rólunk mondták

 "37 hetes kismama vagyok. Június elején találkoztam Gyöngyivel először, 29 hetesen. Rettenetesen vizesedett a lábam, az orvosom már gyógyszert írt fel, amikor kérdeztem, kipróbálhatok-e más módszert is mielőtt beszedem. Ekkor kezdtem el járni Gyöngyihez, eleinte hetente kétszer fél órára. Három héttel később, amikor mentem a dokimhoz megkérdezte, hogy miért írta fel a gyógyszert. Teljesen rendbetette Gyöngyi a lábam.

Most hetente egyszer megyek hozzá relaxáló masszázsra és "karbantartásra". Ezen kívül az arcomra kaptam tőle levendula olajat, lemosót és vizet, valamint a páromnak kértem tőle köhögésre illóolajat. Nekünk csak kellemes tapasztalataim vannak.


2009. július, Gaálné Juhász Erika"

*****

"Örülök, hogy a barátnőm felhívta a figyelmemet erre a szuper oldalra!"

Szabó Bernadett

*****

"Sziasztok! Nemrég vásároltam tőletek gátmasszázsolajat, pár héttel a szülésem előtt. A leírás és a tanácsok szerint jártam el, és nagy örömömre sikerült megúsznom a gátmetszést! :))

A vajúdóolajat is használtuk, az illata még mindig az orromban van. Köszönöm, hogy segítettetek emlékezetessé tenni a kisfiunk születését!"

M. Krisztina, Budapest

*****

Én is kérem az ingyenes aromaterápiás e-mail tanfolyamot! >>>


*****

„Nagyon kevés tapasztalatom van az illóolajokkal kapcsolatban. Mondhatni, nem is nagyon használom másra, mint a szoba illatának, hangulatának megteremtésére.

Egyszerűen csak hiszek a természet erejében, és úgy gondolom, az illóolajok erejét a mai ember nem használja ki. Túlságosan eltértünk a természetes világtól és azt hisszük, a szintetikus csodák a világ megváltói. Ennek a folyamatnak szeretnék gátat szabni, először is a családom életében. Másrészt szeretnék más embereknek is segíteni az illóolajok erejével.

Egyébként, ami még hajt, hogy alaposan megismerjem az illóolajokat (nehezen tudom ezt pontosan megfogalmazni) valami misztikus vágy, valami hit, hogy a nő ismeri a természetet, összhangban van vele és gyógyítani tud általa."

P K J, Székesfehérvár

*****

"A levendula aromavíz nekünk bevált, párologtatni szoktam, nagyon kellemes az illata is, és az éjszakáink is nyugodtabbak lassan a babával. Van egy nagyon jó nagy tartályú párologtatóm, mécsessel használom. Bár muszáj kinyitnom az ablakot néha, mert tetőtérben lakunk :-), de marad még belőle őszre is. Nekem nagyon bejött. Köszönöm a tippet."

Dénes Éva, Békéscsaba

*****

Feliratkozom az ingyenes aromaterápiás e-mail tanfolyamotokra >>>

*****

"Nagyon nagyon boldog vagyok,hogy az oldalatokra találtam. Nagyon sok sikert,erőt és örömet kívánok a további munkátokban. Csodálatos amit csináltok!!
És köszönöm azt a sok mindent, amit kaptam eddig is.

 Üdvözlettel: Nagyné Ági"

*****

Szeretnék gratulálni a weboldalhoz, nagyon jól átlátható, informatív és igazán kedvet kap az ember ahhoz, hogy kipróbálja az illóolajokban rejtőző lehetőségeket.

   Krisztina

*****


Nagyon jó volt az aranyérkenőcs, amit küldtetek lányok. Próbáltam én már mindenféle gyógyszertári kenőcsöt, de egynek sem volt ilyen hatása. Pár nap alatt elmulasztotta, abba is hagytam volna a használatát, de mivel azt mondta Gyöngyike, hogy még tovább kell kenni, mert így az ereket is gyógyítja, még mindig kenem. Köszönöm a segítségeteket!"

 Anna, Békéscsaba

*****

Szeretném kérni az ingyenes aromaterápiás e-mail tanfolyamotokat! >>>

*****

"Kedves Gyöngyi! Egyszer már írtam amiatt, hogy wapon keresztül a tesztet nem sikerült kitöltenem. Azóta már bőven beérem magával az oldallal. Most bukkantam rá, hogy lehet tőled tanácsot kérni! :) Egy ilyen tapasztalt, nagytudású embertől ezen a téren...hát ez valami bámulatos! Nagyon örülök neki."

  Katus

*****

"Használtuk a szülésnél a vajúdóolajat, de jó lett volna, ha higítom, mert kicsit tömény volt az illata (főleg a rózsa érződött nagyon), és a páromat zavarta. Nekem kellemes volt a hatása, de mikor igazán nagy fájások jöttek, már nem bírtam elviselni semmilyen érintést. Sajnos nem illeszkedett be a kicsi, úgyhogy tolófájások nem voltak, ráadásul a keze a feje mellett volt, mikor kibújt.. Úgyhogy szerintem kemény menet volt (persze nyilván mindenkinek az :-)). Mindenesetre köszönöm, mindig kellemes emlék marad az illata :-)

Szalai Johanna, Székesfehérvár

****

Feliratkozom az ingyenes aromaterápiás e-mail tanfolyamra >>>

*****

"Szuperek az olajok használom őket, sőt a vajúdó olajat ha feszültebb vagyok, magamnak is használom "agyhelyrerakásra".


Szilágyi Szilvia, dúla, Budapest

*****

"2 héttel korábban érkezett a babánk; pedig úgy gondoltuk, ha a 40. hét végéig használjuk az olajat, akkor minden tökéletes lesz. Így azért volt egy pici vágás. (Tényleg pici, összesen 2 varrat.) Szóval szerintem tényleg jó, csak idejében el kell kezdeni használni!

Ja, s valami nagyobb reklám kellene neki. Ezt arra értem, hogy először arra gondoltam, hogy ilyen olajat gyógyszertárakban vagy gyógynövényboltokban lehet kapni. De mindkét helyen hülyének néztek. És akkor jött a net...és ti! :-)"

Toma Nikoletta

*****

"Azt tapasztaltam a fogolajjal kapcsolatban, (már 3 napja használjuk), hogy az éjszakák egyre jobbak, először hajnal egy körül kel fel a babám, akkor bekenem az arcát, tényleg gyorsan visszaalszik, és utána olyan 5- fél 6-ig alszunk egybe, majd egy kis cici, és fél 8-kor kel általában.

Mikor még  nem használtuk az illóolajat, hiába ciciztünk, 20 perc múlva újra ébredt sírva egészen addig még nem adtam neki valamilyen fájdalomcsillapítót (Panadol, Nurofen stb.), viszont azokat sem lehet minden nap használni. Ezért is örültem ennek a megoldásnak. Még egyszer nagyon köszönöm!"  

Üdvözlettel:  T. K., Hódmezővásárhely

 

-----------------------------------------

Az oldalon található információk tájékoztató jellegűek. Nem helyettesítik, hanem kiegészítik a szakorvossal történő személyes konzultációt.


Aromaterapeutaként a Panarom illóolajait használom, ezeket ajánlom terápiára is, mivel ezeknek tudom garantálni a kiváló minőségét.

Az oldalon található tanácsok és adagolási útmutatók mind a Panarom illóolajaira vonatkoznak. Más illóolajok használatáért nem vállalom a felelősséget.

Ujvári Gyöngyi, aromaterapeuta
 
--------------------------------------------

Ti kérdeztétek

Rólunk mondták

"Nekem nagyon bevált a szoptatóolaj. Két-három nap múlva éreztem az olaj hatását. Használat előtt egy nap max. kétszer tudtam jóllakatni a kisfiamat, használat után meg négyszer, úgyhogy végülis megduplázta a mennyiséget. Nagyon örültem neki, mert már tényleg mindent kipróbáltam, hogy valamivel több tejem legyen."

Albertné Lilla, Hódmezővásárhely

*****


"Gratula az oldalhoz! Nagyon izgi, hasznos dolgokkal lettem okosabb!"

Kata

*****

Én is feliratkozom az ingyenes aromaterápiás e-mail tanfolyamotokra! >>>

*****

"Kedves Betti!
 
Túl vagyunk a szülésen-születésen. Mindketten jól vagyunk. Sikerrel használtuk a tőletek vásárolt olajokat. A nőiség olaj nekem nem jött be, a többi viszont annál inkább (vajúdó, gátmasszás, babaápoló). A szúnyogok pedig békén hagytak mindket, az illóolaj mennyisége is pont elegendő volt a bent töltött három éjszakára. Nem beszélve arról a hangulatról, amit a mécses pislákolása nyújtott azokon a hosszú első éjszakákon :) "

Üdv. Polyák Zsuzsanna, Szentes

*****

"Szuper az oldal, nagyon sok érdekes, értékes információ van itt, nagyon örülök, hogy rátok találtam!"

Márti

*****

"Én egy barátnőmöm keresztül kerültem kapcsolatba Gyöngyivel, már terhesen. A barátnőmnek ikrei születtek és elcipelt Gyöngyihez baba-masszázst tanulni.
A tanfolyam igen jól sikerült, ma már én is alkalmazom a kisfiamnál.


Az illóolajok használata annyira megtetszett, hogy szülésig kéthetente elmentem Gyöngyihez egy kis "relax-frissítő-terhes-masszázsra". Nem tudom, hogy ennek köszönhetem-e, de biztos, hogy van némi köze hozzá, hogy soha ennél jobban nem éreztem magam!

A leleteim minden korábbinál jobbak voltak, rendben volt a vérnyomásom, a cukrom, az emésztésem és minden egyéb. Igaz, hogy vizesedtem a lábamon, de az illóolajoknak köszönhetően ezt is kordában tudtuk tartani. Szülés előtt elkezdtem használni a gátmasszázs olajat is. Bár a metszést nem úsztam meg, de a nagyságát leredukáltuk. ;)

És hát a lelki dolgokról is essen néhány szó: egy-egy alkalom után kipihenten, frissen és üdén mentem haza, hátrahagyva minden feszültséget. Én mindenkinek csak ajánlani tudom mind az illóolajokat, mind Gyöngyi csoda-kezét!
 
Sajnos 1 hónappal a szülés előtt elköltöztünk Székesfehérvárról Budapestre és így most nem tudom élvezni Gyöngyi masszázsát, de remélem, hogy itt is találok majd valakit,  aki illóolajokkal foglalkozik."

Skobrák Kata, Budapest


Hogyan tartsuk távol a bogarakat, rovarokat a lovaktól?


"Sportlovakat tartunk és a nyári időszakban az állatok sokat szenvednek a bogaraktól. Tudnál-e olyan olajösszeállítást, amellyel kezelhetők, amely biztonsággal távol tartja a bögölyöket és egyéb rovarokat?"


Illóolajjal kezelni őket nagyon drága lenne, még ha fel is oldanánk valamiben. De éppen most olvastam arról, hogy az almaecetnek milyen sok jó tulajdonsága van, amit az állatoknál is lehetne használni.

Itt tudod megnézni:

http://www.buszesz.hu/hu/allattartas.htm


Ezt a részt kiemeltem neked:

"Internetes források további alkalmazási lehetőségeit közlik az almaecetnek. Állítják, hogy csakúgy, mint embernél, állatoknál is használható a testsúly normalizálására, izületi problémák enyhítésére. Öreg, izületi gyulladásban szenvedő lovaknak ecetes kezelés ajánlott, s az előnyös hatás néhány héten belül jelentkezik.

Egy lótartó leírja, hogy etetés mellett külsőleg is alkalmazta lovain az almaecetet, s nem voltak problémái a bögölyökkel. Egy lovasmagazin (Horse Interactive, 1997.) szintén közli, hogy sok lótartó számolt be arról, hogy lovaikat almaecettel etetve azok kevésbé vonzóak a legyek számára.

Külsőleg, a pata nyírján alkalmazva csökkenti a patarothadást a fali részen pedig a repedéseket szűnteti meg. Sikeresen alkalmazható sebekre és zúzódásokra is. A takarmány-összetevők természetesen magas K-taralmúak, így ajánlja az almaecet adagolását is a lovuk egészségéért aggódó gazdáknak. McCluggage (2002.) madarak számára az almaecetet, mint a Candida gomba elleni védekezés egyik természetes szerét javasolja."


Folytatás >>>>
 
A kevesebb néha több

"Az lenne a kérdésen, hogy nem tudom, mennyire ismered a JUST és NAHRIN termékeit. Én most rendeltem a barátnőm tanácsára egy gyógynövény esszenciát, ami 31 féle fűből készült. A gyermekeimnek (2 és 5 évesek) szántam, mert elég sokat betegeskednek, többek között felső légúti problémáink vannak, meg ekcéma. Az utóbbival most voltunk bőrgyógyásznál, de azon felül, hogy kiírta a linola fett fürdőolajat csak annyi mondott hogy majd kinövik.
A lényeg, hogy ez az esszencia állítólag mindenre jó. A gyógynövény esszencia 31 féle fűből összetevőit megtaláltam, ezek a következők: limonene, eukaliptusz, mezei menta, narancs, csillagánizs, citrom, törpefenyő, ginseng, citral, rozmaring, citronella, édeskömény, szerecsendió, cajeput, citromfű, benzoin, levendula, tárkony, mirha, szegfűszeg, kapor, zeller, hegyi boróka, zsálya, kakukkfű, vanília, fahéj, rózsafa, kömény, kúszó fajdbogyó, kamilla, nőszirom, bazsalikom, eugenol, isoeugenol, cinnamal, geraniol, benzyl cinnamate, linalool, benzyl benzoate, citronellol.
Belsőleg gyerekeknek alkalmazható-e? A barátnőm belsőleg alkalmazza a gyermekeinél. Valóban lehet belsőleg használni? Mert a tájékoztatóján csak külső használatra szánják! Az esszenciákat is hígítani kell?"


           Ahogy így végignéztem az összetevőit, van benne jónéhány olyan esszencia, amit nem szabadna adni a gyerekeknek, belsőleg semmiképpen, de 7 éves korig külsőleg sem. Túl erős, és olyan anyagok vannak benne, mik a klasszikus aromaterapeuta tudás szerint nagyon „ütősek”. Én a saját gyerekemnek nem adnám.

Felnőtteknek is felesleges ennyi hatóanyag. Inkább kevesebbet kellene használni, de csak azokat, amik tényleg a meglévő problémákra valók.

Én ajánlom nektek mindenképpen a tiszta táplálkozást (adalékanyagoktól, tartósítószerektől mentes), illetve a háztartásban, tisztálkodásban a természetes anyagokat, hogy a szervezet vissza tudjon találni a normális egyensúlyához. Ehhez keress segítségül egy szakembert, egy természetgyógyászt.


Folytatás >>>>
 
Hogyan készül a szappan?

         Egy érdekes kis rövidfilmet találtam arról a Discovery-n, hogy hogyan készítik a szappanokat.


 
 
Folytatás >>>>
 
Az állatok és az aromaterápia

                Lehet, hogy felmerült már benned a kérdés, hogy ha az aromaterápia olyan hatékony és kellemes módszer az emberek esetében, akkor használható-e az állatok gyógyítására?

Nos, a jó hír az, hogy igen, használható, a rossz pedig az, hogy ez egy igen kevéssé vizsgált területe az aromaterápiának, ígyhát az illóolajok pontos hatásai az állatok körében még nem eléggé ismertek.

Azonban az illóolajoknak számos előnyét fel lehet sorolni, amit már hatásosan kipróbáltak a házi kedvenceken (főleg a kutyákon) is: 

Folytatás >>>>
 
Élő aromaterápia előadás a női egészségről!

         Ha érdekel az aromaterápia csínja-bínja, ha használnál illóolajokat, de nem tudod, melyiket, mire és mennyit, ülj otthon a géped elé július 15-én, szerdán este 7-kor, és egy ingyenes élő online előadást, webináriumot hallgathatsz meg Ujvári Gyöngyi aromaterapeutától.

Hozzászólás (1) Folytatás >>>>
 
Mi lesz egy tonnányi rózsasziromból?

                  Ki gondolná, hogy egy kis üvegcse illóolaj létrehozásához százezernyi, milliónyi kis levélke, mag, hajtás vagy virág szükséges? A színtiszta, hígítatlan illóolaj elképesztően tömény. Minél több növény szükséges adott mennyiségű illóolaj készítéséhez, az annál drágább, értékesebb lesz.

A legkülönlegesebb ezért az illatok királynőjének nevezett rózsa, amelynek a szirmából egy tonnányi szükséges ahhoz, hogy egy pohárnyi illóolajat kapjunk. És ha már a számoknál tartunk: fél deci illóolaj előállításához pedig kb. százezer darab szirom kell...

Folytatás >>>>
 
A spermium már érez szagokat

Ha a szaglás fontosságáról beszélünk, gyakran emlegetik, hogy milyen fontos a szülés utáni óra nemcsak a babáknak, hanem a mamáknak is. De gondoltátok volna, hogy ha szaglásról beszélünk még jobban vissza kell repülnünk az időben? Egészen odáig, amikor még meg sem termékenyedett az a pici sejt...

Folytatás >>>>
 


Még több cikk és írás