Rólunk mondták

 "37 hetes kismama vagyok. Június elején találkoztam Gyöngyivel először, 29 hetesen. Rettenetesen vizesedett a lábam, az orvosom már gyógyszert írt fel, amikor kérdeztem, kipróbálhatok-e más módszert is mielőtt beszedem. Ekkor kezdtem el járni Gyöngyihez, eleinte hetente kétszer fél órára. Három héttel később, amikor mentem a dokimhoz megkérdezte, hogy miért írta fel a gyógyszert. Teljesen rendbetette Gyöngyi a lábam.

Most hetente egyszer megyek hozzá relaxáló masszázsra és "karbantartásra". Ezen kívül az arcomra kaptam tőle levendula olajat, lemosót és vizet, valamint a páromnak kértem tőle köhögésre illóolajat. Nekünk csak kellemes tapasztalataim vannak.


2009. július, Gaálné Juhász Erika"

*****

"Örülök, hogy a barátnőm felhívta a figyelmemet erre a szuper oldalra!"

Szabó Bernadett

*****

"Sziasztok! Nemrég vásároltam tőletek gátmasszázsolajat, pár héttel a szülésem előtt. A leírás és a tanácsok szerint jártam el, és nagy örömömre sikerült megúsznom a gátmetszést! :))

A vajúdóolajat is használtuk, az illata még mindig az orromban van. Köszönöm, hogy segítettetek emlékezetessé tenni a kisfiunk születését!"

M. Krisztina, Budapest

*****

Én is kérem az ingyenes aromaterápiás e-mail tanfolyamot! >>>


*****

„Nagyon kevés tapasztalatom van az illóolajokkal kapcsolatban. Mondhatni, nem is nagyon használom másra, mint a szoba illatának, hangulatának megteremtésére.

Egyszerűen csak hiszek a természet erejében, és úgy gondolom, az illóolajok erejét a mai ember nem használja ki. Túlságosan eltértünk a természetes világtól és azt hisszük, a szintetikus csodák a világ megváltói. Ennek a folyamatnak szeretnék gátat szabni, először is a családom életében. Másrészt szeretnék más embereknek is segíteni az illóolajok erejével.

Egyébként, ami még hajt, hogy alaposan megismerjem az illóolajokat (nehezen tudom ezt pontosan megfogalmazni) valami misztikus vágy, valami hit, hogy a nő ismeri a természetet, összhangban van vele és gyógyítani tud általa."

P K J, Székesfehérvár

*****

"A levendula aromavíz nekünk bevált, párologtatni szoktam, nagyon kellemes az illata is, és az éjszakáink is nyugodtabbak lassan a babával. Van egy nagyon jó nagy tartályú párologtatóm, mécsessel használom. Bár muszáj kinyitnom az ablakot néha, mert tetőtérben lakunk :-), de marad még belőle őszre is. Nekem nagyon bejött. Köszönöm a tippet."

Dénes Éva, Békéscsaba

*****

Feliratkozom az ingyenes aromaterápiás e-mail tanfolyamotokra >>>

*****

"Nagyon nagyon boldog vagyok,hogy az oldalatokra találtam. Nagyon sok sikert,erőt és örömet kívánok a további munkátokban. Csodálatos amit csináltok!!
És köszönöm azt a sok mindent, amit kaptam eddig is.

 Üdvözlettel: Nagyné Ági"

*****

Szeretnék gratulálni a weboldalhoz, nagyon jól átlátható, informatív és igazán kedvet kap az ember ahhoz, hogy kipróbálja az illóolajokban rejtőző lehetőségeket.

   Krisztina

*****


Nagyon jó volt az aranyérkenőcs, amit küldtetek lányok. Próbáltam én már mindenféle gyógyszertári kenőcsöt, de egynek sem volt ilyen hatása. Pár nap alatt elmulasztotta, abba is hagytam volna a használatát, de mivel azt mondta Gyöngyike, hogy még tovább kell kenni, mert így az ereket is gyógyítja, még mindig kenem. Köszönöm a segítségeteket!"

 Anna, Békéscsaba

*****

Szeretném kérni az ingyenes aromaterápiás e-mail tanfolyamotokat! >>>

*****

"Kedves Gyöngyi! Egyszer már írtam amiatt, hogy wapon keresztül a tesztet nem sikerült kitöltenem. Azóta már bőven beérem magával az oldallal. Most bukkantam rá, hogy lehet tőled tanácsot kérni! :) Egy ilyen tapasztalt, nagytudású embertől ezen a téren...hát ez valami bámulatos! Nagyon örülök neki."

  Katus

*****

"Használtuk a szülésnél a vajúdóolajat, de jó lett volna, ha higítom, mert kicsit tömény volt az illata (főleg a rózsa érződött nagyon), és a páromat zavarta. Nekem kellemes volt a hatása, de mikor igazán nagy fájások jöttek, már nem bírtam elviselni semmilyen érintést. Sajnos nem illeszkedett be a kicsi, úgyhogy tolófájások nem voltak, ráadásul a keze a feje mellett volt, mikor kibújt.. Úgyhogy szerintem kemény menet volt (persze nyilván mindenkinek az :-)). Mindenesetre köszönöm, mindig kellemes emlék marad az illata :-)

Szalai Johanna, Székesfehérvár

****

Feliratkozom az ingyenes aromaterápiás e-mail tanfolyamra >>>

*****

"Szuperek az olajok használom őket, sőt a vajúdó olajat ha feszültebb vagyok, magamnak is használom "agyhelyrerakásra".


Szilágyi Szilvia, dúla, Budapest

*****

"2 héttel korábban érkezett a babánk; pedig úgy gondoltuk, ha a 40. hét végéig használjuk az olajat, akkor minden tökéletes lesz. Így azért volt egy pici vágás. (Tényleg pici, összesen 2 varrat.) Szóval szerintem tényleg jó, csak idejében el kell kezdeni használni!

Ja, s valami nagyobb reklám kellene neki. Ezt arra értem, hogy először arra gondoltam, hogy ilyen olajat gyógyszertárakban vagy gyógynövényboltokban lehet kapni. De mindkét helyen hülyének néztek. És akkor jött a net...és ti! :-)"

Toma Nikoletta

*****

"Azt tapasztaltam a fogolajjal kapcsolatban, (már 3 napja használjuk), hogy az éjszakák egyre jobbak, először hajnal egy körül kel fel a babám, akkor bekenem az arcát, tényleg gyorsan visszaalszik, és utána olyan 5- fél 6-ig alszunk egybe, majd egy kis cici, és fél 8-kor kel általában.

Mikor még  nem használtuk az illóolajat, hiába ciciztünk, 20 perc múlva újra ébredt sírva egészen addig még nem adtam neki valamilyen fájdalomcsillapítót (Panadol, Nurofen stb.), viszont azokat sem lehet minden nap használni. Ezért is örültem ennek a megoldásnak. Még egyszer nagyon köszönöm!"  

Üdvözlettel:  T. K., Hódmezővásárhely

 

-----------------------------------------

Az oldalon található információk tájékoztató jellegűek. Nem helyettesítik, hanem kiegészítik a szakorvossal történő személyes konzultációt.


Aromaterapeutaként a Panarom illóolajait használom, ezeket ajánlom terápiára is, mivel ezeknek tudom garantálni a kiváló minőségét.

Az oldalon található tanácsok és adagolási útmutatók mind a Panarom illóolajaira vonatkoznak. Más illóolajok használatáért nem vállalom a felelősséget.

Ujvári Gyöngyi, aromaterapeuta
 
--------------------------------------------

Ti kérdeztétek

Rólunk mondták

"Nekem nagyon bevált a szoptatóolaj. Két-három nap múlva éreztem az olaj hatását. Használat előtt egy nap max. kétszer tudtam jóllakatni a kisfiamat, használat után meg négyszer, úgyhogy végülis megduplázta a mennyiséget. Nagyon örültem neki, mert már tényleg mindent kipróbáltam, hogy valamivel több tejem legyen."

Albertné Lilla, Hódmezővásárhely

*****


"Gratula az oldalhoz! Nagyon izgi, hasznos dolgokkal lettem okosabb!"

Kata

*****

Én is feliratkozom az ingyenes aromaterápiás e-mail tanfolyamotokra! >>>

*****

"Kedves Betti!
 
Túl vagyunk a szülésen-születésen. Mindketten jól vagyunk. Sikerrel használtuk a tőletek vásárolt olajokat. A nőiség olaj nekem nem jött be, a többi viszont annál inkább (vajúdó, gátmasszás, babaápoló). A szúnyogok pedig békén hagytak mindket, az illóolaj mennyisége is pont elegendő volt a bent töltött három éjszakára. Nem beszélve arról a hangulatról, amit a mécses pislákolása nyújtott azokon a hosszú első éjszakákon :) "

Üdv. Polyák Zsuzsanna, Szentes

*****

"Szuper az oldal, nagyon sok érdekes, értékes információ van itt, nagyon örülök, hogy rátok találtam!"

Márti

*****

"Én egy barátnőmöm keresztül kerültem kapcsolatba Gyöngyivel, már terhesen. A barátnőmnek ikrei születtek és elcipelt Gyöngyihez baba-masszázst tanulni.
A tanfolyam igen jól sikerült, ma már én is alkalmazom a kisfiamnál.


Az illóolajok használata annyira megtetszett, hogy szülésig kéthetente elmentem Gyöngyihez egy kis "relax-frissítő-terhes-masszázsra". Nem tudom, hogy ennek köszönhetem-e, de biztos, hogy van némi köze hozzá, hogy soha ennél jobban nem éreztem magam!

A leleteim minden korábbinál jobbak voltak, rendben volt a vérnyomásom, a cukrom, az emésztésem és minden egyéb. Igaz, hogy vizesedtem a lábamon, de az illóolajoknak köszönhetően ezt is kordában tudtuk tartani. Szülés előtt elkezdtem használni a gátmasszázs olajat is. Bár a metszést nem úsztam meg, de a nagyságát leredukáltuk. ;)

És hát a lelki dolgokról is essen néhány szó: egy-egy alkalom után kipihenten, frissen és üdén mentem haza, hátrahagyva minden feszültséget. Én mindenkinek csak ajánlani tudom mind az illóolajokat, mind Gyöngyi csoda-kezét!
 
Sajnos 1 hónappal a szülés előtt elköltöztünk Székesfehérvárról Budapestre és így most nem tudom élvezni Gyöngyi masszázsát, de remélem, hogy itt is találok majd valakit,  aki illóolajokkal foglalkozik."

Skobrák Kata, Budapest


Székrekedés gyerekkorban


"Azt szeretném kérdezni, hogy mit csináljak a 4 éves lánykámmal, aki semmi gyümölcsöt és zöldséget nem eszik,és még igazából meg sem kóstolta SOHA, viszont időnként (épp most is) már 3 napja nem kakilt.
Tehát (nyilván én csinálom ezt rosszul,de fogalmam sincs, hogyan változtassak) az étrendjén nem tudok variálni,mert minden újat elutasít. Van valami illóolaj, amivel mondjuk bedörzsölhetném a pocakját ilyenkor?"


Nagyon fontos lenne, hogy a kislányod zöldséget és gyümölcsöt is egyen, próbálj készíteni neki valamilyen zöldséges, burgonyás tócsnit, gabonafasírtot, akár keverve valamilyen hússal is. Sokszor magában is nagyon hasonlít a húsos fasírthoz, ezt szokták szeretni a gyerekek.  Vagy különböző zöldségkrémleveseket kipróbálni.

Az Útitárs csomag Narancs Esszenciáját lehetne használni, nehéz emésztésre nagyon jó. 6 cseppet kenj (gyermek esetében) a gyomor és az alhas területére! Szükség szerint ismételhető!

A Narancs Esszencia összetétele: tárkony, keserűnarancs, mandarin, ciprus, majoránna, bazsalikom, dél-amerikai sárga fenyő, rozmaring, szezámolaj

Sok más dologra is nagyon jó ez az esszencia, a részletes leírást és a recepteket itt találod: http://illoolajok.hu/utitars.html

 

Felfúvódás
Narancs Esszencia: 12 cseppet kenjen az alhas területére és a tenyerén maradt illatot mélyen lélegezze be 7-szer (lásd: belégzés)! Igény szerint ismételve.

Görcsös köhögés
Narancs Esszencia : Kisgyermekeknél 4 cseppet, gyerekeknél 6 cseppet, felnőtteknél 8 cseppet kenjen a mellkas és a hát területére naponta 5-ször!

Hasgörcs
Narancs Esszencia: Kisgyermekeknél 6, gyermekeknél 8, felnőtteknél 12 cseppet kenjen az alhas területére az óramutató járásának megfelelő irányba és a tenyerén maradt illatot mélyen lélegezze be 7-szer! (lásd: belégzés) Igény szerint ismételve.

Hasmenés
Vörös és Narancs Esszencia: Gyermekeknek 2-2, felnőtteknek 5-5 cseppel kenje be az alhas területét! Ismételje óránként 5 napon át!

Lelki görcs
Narancs Esszencia: 1 cseppet tegyen a Solar plexusra, majd a tenyerén maradt illatot mélyen lélegezze be 7-szer (lásd: belégzés)!

Menstruációs görcs
Narancs Esszencia: 12 cseppet kenjen az alhas területére, és tegyen rá melegvizes palackot (igény szerint ismételhető)!

Nehéz emésztés
Narancs Esszencia: 12 cseppet kenjen a gyomor és az alhas területére! Szükség szerint ismételhető!

Székletszorulás
Narancs Esszencia: Gyermekeknél 6, felnőtteknél 15 cseppel masszírozza át a hasat az óramutató járásának megfelelő irányba!


Folytatás >>>>
 
Visszatérő végbél berepedés

"Azt szeretném megkérdezni, hogy visszatérő végbél berepedésre van-e valamilyen illóolaj?"


Először is tudnom kellene, illetve ki kellene deríteni, miért van ez a problémád: okozhatja például a kemény széklet (ekkor a táplálkozásodat kellene alapvetően megváltoztatni) vagy gombás fertőzés is (ilyenkor pedig egy komoly kúrával ki kellene irtani a gombákat). Ha pedig nem gyógyul be a seb sokáig, akkor először begyógyítani…

Kérlek, ha tudsz erről, írj részletesebben, hogy jobban tudjak segíteni.


"Köszönöm a válaszodat! Igen jól rátapintottál a lényegre, a kemény széklet az egyik fő problémám, sajnos ehetek össze bármit, nem mindig érem el a kellő hatást! A seb pedig tényleg nehezen gyógyul be, sokszor nagyon fáj, mivel wc-zni pedig kell állandóan, felsérti (ez egy ördögi kör...) a kemény széklet!"


Az aranyérkenőcsöt, amit frissen keverek ki, mindenképpen ajánlom.

Ezentúl sok folyadékot fogyassz, és egyél naponta 2-szer lenmagpelyhes levest (lekvár neked nem kell hozzá) , itt olvashatsz róla >> 


Ne egyél semmi szárazat, és fogyassz sok aludttejet, túrót, tejfölt és joghurtot, mert ezek nedvesítenek. Jobb, ha teljes kiőrlésű lisztből készült ételeket eszel, de a gabonát áztasd be  előtte néhány órára, majd ha még kell hozzá folyadék, tedd hozzá elkészítéskor. Ez azért fontos, hogy a rost ne a beleidből vegye fel a folyadékot. Vagy ha joghurtot eszel müzlivel, akkor is jó előre tedd bele a müzlit, ne evés előtt.


Folytatás >>>>
 
Jó-e a teafaolaj Candidára?

"Most olvastam egy cikkben, hogy a 100%-os teafaolaj jó a candida gombára, és szeretném megkérdezni, hogyha rendelek tőletek, akkor belsőleg hogyan kell alkalmazni?? egyáltalán szabad-e.. mert mindenhol mást írnak..."


               A teafaolaj önmagában kevés a Candidára, komolyabb, erősebb és hatásosabb illóolajok is szükségesek.

Belsőleg aromaterapeuta felügyelete mellett lehet használni erre a problémára is illóolajokat, de nem teafát. Egy komoly gombakúrát kellene csinálnod, ehhez keress egy jó természetgyógyászt.


Folytatás >>>>
 
Illóolajos gyümölcs- és rózsaszirup

         Sütemények, fagylaltok finom önteteként saját készítésű gyümölcsszirupot is használhatunk.

Forralj fel 600 ml vizet 100 g cukorral, majd ha kihűlt, adj hozzá 1 csepp valamilyen citrusféle illóolaját (citrom-, narancs-, grapefruit- vagy lime olajat), és jól keverd össze. Végül adj hozzá 1-2 evőkanál natúr gyümölcslevet, és már használhatod is.

Cukor nélkül is készíthető gyümölcsszirup, ez sokkal egészségesebb is: készítheted pl. sűrített almából vagy körtéből, amely cukor nélkül is édes.

Folytatás >>>>
 
Illóolajok az ételben?

Azt szeretném kérdezni, hogy a fűszernövény illóolajokat lehetne ételkészítéshez is használni (szegfűszeg, vanília, fahéj, rozmaring, kakukkfű stb.) vagy teába? Azt olvastam, hogy nagyon nagy antioxidáns hatásuk van.


               Ételkészítéshez én nem nagyon ajánlom, hogy illóolajokat használj, én már próbáltam salátába egy cseppet  valamelyikből, de ehetetlen lett, mert annyira erős koncentrátumok ezek. Kb. olyan, mintha egy kiló fűszert tennél bele. Azt ajánlanám, hogy inkább magát a fűszert használd.

Én forralt borba vagy ízesített pálinkába szoktam tenni, felteszem az oldalra ennek a receptjét is nemsokára.


Folytatás >>>>
 
Kismamáknak gyomorsavra

Az édeskömény vagy a menta illóolaj jó-e terhes nőknek is gyomorsavra? Ha nem, akkor mit ajánlasz?


              Az édeskömény és a menta illóolajokat tilos várandós kismamáknak használni! (Belsőleg nekik semmilyen illóolajat nem szabad alkalmazni)
 
Próbáld meg a 7x7 teakeveréket, de feleannyit használj, mint ami rá van írva a használati utasításra. Gyógynövényboltokban tudod beszerezni.


Folytatás >>>>
 
Bélgyulladás

Édesanyám vastagbélgyulladásra szed gyógyszert. Nem folyamatosan, csak ha rosszabbul van. Nem lehetne kiváltani valamilyen olajjal a gyógyszert? Úgy tudom, a borsmenta megfelelő lehet. Ha igen, akkor mennyit és mennyi ideig szedhet belőle? Vagy van esetleg valamilyen másik olaj?

              Vastagbélgyulladásra nem szabad semmilyen illóolajat sem belsőleg használni! Nagyon összetett, komoly probléma, az étkezést is át kell nézni, esetleg változtatni rajta.

Amit megtehetsz, az az, hogy el tudok készíteni egy masszázsolaj keveréket bélgyulladásra, és ebből napi 3x12 cseppet kell a hason elmasszírozni. Itt tudsz róla érdeklődni, ill. megrendelni: info@illoolajok.hu

 


Folytatás >>>>
E-mail
 
Ihatom-e frissítőként?

Citromolajat lehet inni, pl. ha egy pohár vízbe teszek 1-2 cseppet? Kipróbáltam, és nagyon kellemes ízű és frissítő hatású. Ugyanezt kérdezem a borsmentáról is? Biztonsággal fogyaszthatók-e, és mivel lehet őket meginni? Én eddig vízzel próbáltam, remélem nem tettem semmi rosszat vele.  

Pl.szénsavmentes ásványvízbe cseppentve, és kb. egy nap hány csepp, ami még nem árt? (mindkét olajra érdekelne)

        A citromolajból nyugodtan fogyaszthatsz napi 3 cseppet, de többet ne nagyon. A borsmentával már vigyázni kell, ha belsőleg alkalmazod, 1 cseppet maximum, de azt is inkább csak ha fáradt vagy, vagy nagyon teleetted magad. Jó ásványvízbe is tenni a citromolajat, de mivel vízben nem oldódik, ezért mézben keverd el, és úgy a vízbe, így olyan lesz, mint egy limonádé.
 
De arra figyelj, hogy mindenképpen csak 100% tiszta, természetes, terápiára alkalmas illóolajat használj belsőleg, mint pl. a Panarom olajok!


Folytatás >>>>
 


Még több cikk és írás