Rólunk mondták

 "37 hetes kismama vagyok. Június elején találkoztam Gyöngyivel először, 29 hetesen. Rettenetesen vizesedett a lábam, az orvosom már gyógyszert írt fel, amikor kérdeztem, kipróbálhatok-e más módszert is mielőtt beszedem. Ekkor kezdtem el járni Gyöngyihez, eleinte hetente kétszer fél órára. Három héttel később, amikor mentem a dokimhoz megkérdezte, hogy miért írta fel a gyógyszert. Teljesen rendbetette Gyöngyi a lábam.

Most hetente egyszer megyek hozzá relaxáló masszázsra és "karbantartásra". Ezen kívül az arcomra kaptam tőle levendula olajat, lemosót és vizet, valamint a páromnak kértem tőle köhögésre illóolajat. Nekünk csak kellemes tapasztalataim vannak.


2009. július, Gaálné Juhász Erika"

*****

"Örülök, hogy a barátnőm felhívta a figyelmemet erre a szuper oldalra!"

Szabó Bernadett

*****

"Sziasztok! Nemrég vásároltam tőletek gátmasszázsolajat, pár héttel a szülésem előtt. A leírás és a tanácsok szerint jártam el, és nagy örömömre sikerült megúsznom a gátmetszést! :))

A vajúdóolajat is használtuk, az illata még mindig az orromban van. Köszönöm, hogy segítettetek emlékezetessé tenni a kisfiunk születését!"

M. Krisztina, Budapest

*****

Én is kérem az ingyenes aromaterápiás e-mail tanfolyamot! >>>


*****

„Nagyon kevés tapasztalatom van az illóolajokkal kapcsolatban. Mondhatni, nem is nagyon használom másra, mint a szoba illatának, hangulatának megteremtésére.

Egyszerűen csak hiszek a természet erejében, és úgy gondolom, az illóolajok erejét a mai ember nem használja ki. Túlságosan eltértünk a természetes világtól és azt hisszük, a szintetikus csodák a világ megváltói. Ennek a folyamatnak szeretnék gátat szabni, először is a családom életében. Másrészt szeretnék más embereknek is segíteni az illóolajok erejével.

Egyébként, ami még hajt, hogy alaposan megismerjem az illóolajokat (nehezen tudom ezt pontosan megfogalmazni) valami misztikus vágy, valami hit, hogy a nő ismeri a természetet, összhangban van vele és gyógyítani tud általa."

P K J, Székesfehérvár

*****

"A levendula aromavíz nekünk bevált, párologtatni szoktam, nagyon kellemes az illata is, és az éjszakáink is nyugodtabbak lassan a babával. Van egy nagyon jó nagy tartályú párologtatóm, mécsessel használom. Bár muszáj kinyitnom az ablakot néha, mert tetőtérben lakunk :-), de marad még belőle őszre is. Nekem nagyon bejött. Köszönöm a tippet."

Dénes Éva, Békéscsaba

*****

Feliratkozom az ingyenes aromaterápiás e-mail tanfolyamotokra >>>

*****

"Nagyon nagyon boldog vagyok,hogy az oldalatokra találtam. Nagyon sok sikert,erőt és örömet kívánok a további munkátokban. Csodálatos amit csináltok!!
És köszönöm azt a sok mindent, amit kaptam eddig is.

 Üdvözlettel: Nagyné Ági"

*****

Szeretnék gratulálni a weboldalhoz, nagyon jól átlátható, informatív és igazán kedvet kap az ember ahhoz, hogy kipróbálja az illóolajokban rejtőző lehetőségeket.

   Krisztina

*****


Nagyon jó volt az aranyérkenőcs, amit küldtetek lányok. Próbáltam én már mindenféle gyógyszertári kenőcsöt, de egynek sem volt ilyen hatása. Pár nap alatt elmulasztotta, abba is hagytam volna a használatát, de mivel azt mondta Gyöngyike, hogy még tovább kell kenni, mert így az ereket is gyógyítja, még mindig kenem. Köszönöm a segítségeteket!"

 Anna, Békéscsaba

*****

Szeretném kérni az ingyenes aromaterápiás e-mail tanfolyamotokat! >>>

*****

"Kedves Gyöngyi! Egyszer már írtam amiatt, hogy wapon keresztül a tesztet nem sikerült kitöltenem. Azóta már bőven beérem magával az oldallal. Most bukkantam rá, hogy lehet tőled tanácsot kérni! :) Egy ilyen tapasztalt, nagytudású embertől ezen a téren...hát ez valami bámulatos! Nagyon örülök neki."

  Katus

*****

"Használtuk a szülésnél a vajúdóolajat, de jó lett volna, ha higítom, mert kicsit tömény volt az illata (főleg a rózsa érződött nagyon), és a páromat zavarta. Nekem kellemes volt a hatása, de mikor igazán nagy fájások jöttek, már nem bírtam elviselni semmilyen érintést. Sajnos nem illeszkedett be a kicsi, úgyhogy tolófájások nem voltak, ráadásul a keze a feje mellett volt, mikor kibújt.. Úgyhogy szerintem kemény menet volt (persze nyilván mindenkinek az :-)). Mindenesetre köszönöm, mindig kellemes emlék marad az illata :-)

Szalai Johanna, Székesfehérvár

****

Feliratkozom az ingyenes aromaterápiás e-mail tanfolyamra >>>

*****

"Szuperek az olajok használom őket, sőt a vajúdó olajat ha feszültebb vagyok, magamnak is használom "agyhelyrerakásra".


Szilágyi Szilvia, dúla, Budapest

*****

"2 héttel korábban érkezett a babánk; pedig úgy gondoltuk, ha a 40. hét végéig használjuk az olajat, akkor minden tökéletes lesz. Így azért volt egy pici vágás. (Tényleg pici, összesen 2 varrat.) Szóval szerintem tényleg jó, csak idejében el kell kezdeni használni!

Ja, s valami nagyobb reklám kellene neki. Ezt arra értem, hogy először arra gondoltam, hogy ilyen olajat gyógyszertárakban vagy gyógynövényboltokban lehet kapni. De mindkét helyen hülyének néztek. És akkor jött a net...és ti! :-)"

Toma Nikoletta

*****

"Azt tapasztaltam a fogolajjal kapcsolatban, (már 3 napja használjuk), hogy az éjszakák egyre jobbak, először hajnal egy körül kel fel a babám, akkor bekenem az arcát, tényleg gyorsan visszaalszik, és utána olyan 5- fél 6-ig alszunk egybe, majd egy kis cici, és fél 8-kor kel általában.

Mikor még  nem használtuk az illóolajat, hiába ciciztünk, 20 perc múlva újra ébredt sírva egészen addig még nem adtam neki valamilyen fájdalomcsillapítót (Panadol, Nurofen stb.), viszont azokat sem lehet minden nap használni. Ezért is örültem ennek a megoldásnak. Még egyszer nagyon köszönöm!"  

Üdvözlettel:  T. K., Hódmezővásárhely

 

-----------------------------------------

Az oldalon található információk tájékoztató jellegűek. Nem helyettesítik, hanem kiegészítik a szakorvossal történő személyes konzultációt.


Aromaterapeutaként a Panarom illóolajait használom, ezeket ajánlom terápiára is, mivel ezeknek tudom garantálni a kiváló minőségét.

Az oldalon található tanácsok és adagolási útmutatók mind a Panarom illóolajaira vonatkoznak. Más illóolajok használatáért nem vállalom a felelősséget.

Ujvári Gyöngyi, aromaterapeuta
 
--------------------------------------------

Ti kérdeztétek

Rólunk mondták

"Nekem nagyon bevált a szoptatóolaj. Két-három nap múlva éreztem az olaj hatását. Használat előtt egy nap max. kétszer tudtam jóllakatni a kisfiamat, használat után meg négyszer, úgyhogy végülis megduplázta a mennyiséget. Nagyon örültem neki, mert már tényleg mindent kipróbáltam, hogy valamivel több tejem legyen."

Albertné Lilla, Hódmezővásárhely

*****


"Gratula az oldalhoz! Nagyon izgi, hasznos dolgokkal lettem okosabb!"

Kata

*****

Én is feliratkozom az ingyenes aromaterápiás e-mail tanfolyamotokra! >>>

*****

"Kedves Betti!
 
Túl vagyunk a szülésen-születésen. Mindketten jól vagyunk. Sikerrel használtuk a tőletek vásárolt olajokat. A nőiség olaj nekem nem jött be, a többi viszont annál inkább (vajúdó, gátmasszás, babaápoló). A szúnyogok pedig békén hagytak mindket, az illóolaj mennyisége is pont elegendő volt a bent töltött három éjszakára. Nem beszélve arról a hangulatról, amit a mécses pislákolása nyújtott azokon a hosszú első éjszakákon :) "

Üdv. Polyák Zsuzsanna, Szentes

*****

"Szuper az oldal, nagyon sok érdekes, értékes információ van itt, nagyon örülök, hogy rátok találtam!"

Márti

*****

"Én egy barátnőmöm keresztül kerültem kapcsolatba Gyöngyivel, már terhesen. A barátnőmnek ikrei születtek és elcipelt Gyöngyihez baba-masszázst tanulni.
A tanfolyam igen jól sikerült, ma már én is alkalmazom a kisfiamnál.


Az illóolajok használata annyira megtetszett, hogy szülésig kéthetente elmentem Gyöngyihez egy kis "relax-frissítő-terhes-masszázsra". Nem tudom, hogy ennek köszönhetem-e, de biztos, hogy van némi köze hozzá, hogy soha ennél jobban nem éreztem magam!

A leleteim minden korábbinál jobbak voltak, rendben volt a vérnyomásom, a cukrom, az emésztésem és minden egyéb. Igaz, hogy vizesedtem a lábamon, de az illóolajoknak köszönhetően ezt is kordában tudtuk tartani. Szülés előtt elkezdtem használni a gátmasszázs olajat is. Bár a metszést nem úsztam meg, de a nagyságát leredukáltuk. ;)

És hát a lelki dolgokról is essen néhány szó: egy-egy alkalom után kipihenten, frissen és üdén mentem haza, hátrahagyva minden feszültséget. Én mindenkinek csak ajánlani tudom mind az illóolajokat, mind Gyöngyi csoda-kezét!
 
Sajnos 1 hónappal a szülés előtt elköltöztünk Székesfehérvárról Budapestre és így most nem tudom élvezni Gyöngyi masszázsát, de remélem, hogy itt is találok majd valakit,  aki illóolajokkal foglalkozik."

Skobrák Kata, Budapest


Takarítás természetes tisztítószerekkel


"Nekem van egy 15 hós kisfiam. Miatta és természetesen miattunk is teljes mértékben el szeretném hagyni a mesterséges tisztítószereket!
Abban kérném a segítséged, hogy írd meg nekem, milyen illóolajokkal tudnám ezeket helyettesíteni. Gondolok itt a felmosásra, ruha mosására, öblítésére, fertőtlenítésre, vízkő eltüntetésére, fürdőszoba tisztítására."

Erről írtunk már itt, olvasgasd el ezeket a cikkeket >>>

Mosásra a mosódiót vagy a mosószódát ajánlom, illóolajokkal nem lehet mosni, csak öblíteni. A vízkövet ecettel lehet eltüntetni, fertőtlenítésre pedig a teafa nagyon jó.

És a figyelmedbe ajánlom ez a rövidfilmet is, a címe: "Takarítsunk tisztítószerek nélkül!"



Hozzászólás (2) Folytatás >>>>
 
Ruhaillatosítás illóolajokkal

"Azt a javaslatot kaptam egy levélben, hogy nagyon egészséges és vegyszermentes megoldás, ha az ember nem vásárol öblítőt, hanem vízzel kevert illóolajat tesz a gépbe az öblítő helyére. Van ezzel kapcsolatban valami tapasztalat már? Mire kell figyelnem, illetve válthat-e ki az olaj így használva allergiás bőrreakciót? Hány cseppet tehetek a gépbe? A kislányom öt éves, miatta is érdekelne."

"Ma kezdtem mosni mosódióval, meg vagyok elégedve vele, viszont a mosott ruháknak nincs illata, illetve kicsit az ecethez hasonlít. A mosódióhoz nincs szükség öblítőre, viszont szeretném ha a ruháimnak kellemes, jó illata lenne. Abban szeretnék segítséget kérni, hogy hogyan "csinálhatnék" természetes "öblítőt", azaz, hogy érhetem el az illóolajokkal, hogy ha kiveszem a ruháimat a szekrényből akkor is érezzem rajtuk a kellemes illatot?
Én arra gondoltam, hogy arra a vászonzacskóra, amibe a mosódiókat teszem cseppentek pár csepp illóolajat, de félek, nehogy olajos foltot hagyjon, és abban sem vagyok biztos, hogy az illatokat sokáig fogom majd érezni!"


Az öblítő helyére lehet ecetet is tenni, illetve az ecetben feloldani az illóolajokat. Nem fog allergiás reakciót kiváltani, olajos foltot sem hagy, sőt nekem az a tapasztalatom, hogy mire megszáradnak a ruhák, nem is érződik az illata.

Viszont nemrég a Facebook oldalunkon egy olvasónk azt írta, ő jázmin illóolajat szokott beletenni, és megmarad az illata. Ki kell próbálni, és ahány féle illóolaj, annyiféle hatóanyagtartalom. A Panarom olajok a legerősebbek, ebből kell a legkevesebb csepp, ez a tapasztalatom.

Azt ajánlom, inkább a szekrénybe a ruhák közé tegyél egy illóolajos kis textildarabot vagy mázatlan kerámiát, és ettől jobban megmarad az illatuk.


Folytatás >>>>
 
Illóolajok az öblítővízben

"Jó pár éve elvégeztem egy aromaterápiás tanfolyamot, és azóta szívesen alkalmazom az illóolajokat.
Az lenne a kérdésem, hogy illóolajat fel lehet-e oldani ecetben, károsítja-e? Azért kérdezem, mert öblítőként akarom használni az ecetet. Arra gondoltam, ha pár csepp illóolajat teszek bele, akkor fokozhatom a fertőtlenítő hatását, és talán illatosít is."


Szerintem oldódik ecetben is, beleöntheted egyszerre a mosógép öblítőtartályába, de mire kiöblíted és kiteregeted, valószínűleg nem fogod érezni az illatát, ahogyan az ecetét sem.

De szépen fertőtleníti a ruhákat, a mosógép pedig nem lesz vízköves, a ruha pedig puha és lágy lesz. Ha a családban valakinek valamilyen bőrgombája van, akkor érdemes teafaolajat tenni az ecethez.


Folytatás >>>>
 
Penészesek a falak

"Családi házunk minden helységében penész foltok jelentek meg, szeretném eltávolítani vegyszerek nélkül. Ebben kérném segítségedet."


Nemrég írtunk hasonló problémáról, ide kattintva olvashatod el >>>

Azóta hallottam, hogy a Lidl-ben lehet kapni nagyon jó penészirtót, nagy üveges kiszerelésben, amivel a falakat lehet bespriccelni.

Folytatás >>>>
 
Tudod, hol van a legtöbb baktérium a lakásodban?

               Jó kérdés: biztosan a fürdőszobában, vagy inkább a vécé környékén? Nem! A mosogatószivacson! Kimossuk, kinyomkodjuk mosogatás után, de a sok láthatatlan kis baktérium mégis ottmarad benne. Ráadásul az edényeken kívül még az asztalt, a polcokat is át szoktuk törölni vele.

Hozzászólás (2) Folytatás >>>>
 
Fertőtlenítsd a betegszobát illóolajokkal!

                  Sokan nem tudják, de minden illóolajnak van baktériumölő, fertőtlenítő hatása. Némelyik még a vírusokat is elpusztítja, ilyen pl. az eukaliptuszolaj vagy a teafaolaj. De nagyon jó hatása van az angyalgyökérnek, a kakukkfűnek vagy a levendula olajának is. Vagyis ha ezeket cseppented az illóolaj párologtatóba, akkor jelentősen csökkentheted a kórokozók számát a szobában. Nagyon hasznos lehet a használatuk pl. orvosi várókban, rendelőkben vagy a munkahelyen is!

                  Olvastam valahol,
Folytatás >>>>
 


Még több cikk és írás