Rólunk mondták

 "37 hetes kismama vagyok. Június elején találkoztam Gyöngyivel először, 29 hetesen. Rettenetesen vizesedett a lábam, az orvosom már gyógyszert írt fel, amikor kérdeztem, kipróbálhatok-e más módszert is mielőtt beszedem. Ekkor kezdtem el járni Gyöngyihez, eleinte hetente kétszer fél órára. Három héttel később, amikor mentem a dokimhoz megkérdezte, hogy miért írta fel a gyógyszert. Teljesen rendbetette Gyöngyi a lábam.

Most hetente egyszer megyek hozzá relaxáló masszázsra és "karbantartásra". Ezen kívül az arcomra kaptam tőle levendula olajat, lemosót és vizet, valamint a páromnak kértem tőle köhögésre illóolajat. Nekünk csak kellemes tapasztalataim vannak.


2009. július, Gaálné Juhász Erika"

*****

"Örülök, hogy a barátnőm felhívta a figyelmemet erre a szuper oldalra!"

Szabó Bernadett

*****

"Sziasztok! Nemrég vásároltam tőletek gátmasszázsolajat, pár héttel a szülésem előtt. A leírás és a tanácsok szerint jártam el, és nagy örömömre sikerült megúsznom a gátmetszést! :))

A vajúdóolajat is használtuk, az illata még mindig az orromban van. Köszönöm, hogy segítettetek emlékezetessé tenni a kisfiunk születését!"

M. Krisztina, Budapest

*****

Én is kérem az ingyenes aromaterápiás e-mail tanfolyamot! >>>


*****

„Nagyon kevés tapasztalatom van az illóolajokkal kapcsolatban. Mondhatni, nem is nagyon használom másra, mint a szoba illatának, hangulatának megteremtésére.

Egyszerűen csak hiszek a természet erejében, és úgy gondolom, az illóolajok erejét a mai ember nem használja ki. Túlságosan eltértünk a természetes világtól és azt hisszük, a szintetikus csodák a világ megváltói. Ennek a folyamatnak szeretnék gátat szabni, először is a családom életében. Másrészt szeretnék más embereknek is segíteni az illóolajok erejével.

Egyébként, ami még hajt, hogy alaposan megismerjem az illóolajokat (nehezen tudom ezt pontosan megfogalmazni) valami misztikus vágy, valami hit, hogy a nő ismeri a természetet, összhangban van vele és gyógyítani tud általa."

P K J, Székesfehérvár

*****

"A levendula aromavíz nekünk bevált, párologtatni szoktam, nagyon kellemes az illata is, és az éjszakáink is nyugodtabbak lassan a babával. Van egy nagyon jó nagy tartályú párologtatóm, mécsessel használom. Bár muszáj kinyitnom az ablakot néha, mert tetőtérben lakunk :-), de marad még belőle őszre is. Nekem nagyon bejött. Köszönöm a tippet."

Dénes Éva, Békéscsaba

*****

Feliratkozom az ingyenes aromaterápiás e-mail tanfolyamotokra >>>

*****

"Nagyon nagyon boldog vagyok,hogy az oldalatokra találtam. Nagyon sok sikert,erőt és örömet kívánok a további munkátokban. Csodálatos amit csináltok!!
És köszönöm azt a sok mindent, amit kaptam eddig is.

 Üdvözlettel: Nagyné Ági"

*****

Szeretnék gratulálni a weboldalhoz, nagyon jól átlátható, informatív és igazán kedvet kap az ember ahhoz, hogy kipróbálja az illóolajokban rejtőző lehetőségeket.

   Krisztina

*****


Nagyon jó volt az aranyérkenőcs, amit küldtetek lányok. Próbáltam én már mindenféle gyógyszertári kenőcsöt, de egynek sem volt ilyen hatása. Pár nap alatt elmulasztotta, abba is hagytam volna a használatát, de mivel azt mondta Gyöngyike, hogy még tovább kell kenni, mert így az ereket is gyógyítja, még mindig kenem. Köszönöm a segítségeteket!"

 Anna, Békéscsaba

*****

Szeretném kérni az ingyenes aromaterápiás e-mail tanfolyamotokat! >>>

*****

"Kedves Gyöngyi! Egyszer már írtam amiatt, hogy wapon keresztül a tesztet nem sikerült kitöltenem. Azóta már bőven beérem magával az oldallal. Most bukkantam rá, hogy lehet tőled tanácsot kérni! :) Egy ilyen tapasztalt, nagytudású embertől ezen a téren...hát ez valami bámulatos! Nagyon örülök neki."

  Katus

*****

"Használtuk a szülésnél a vajúdóolajat, de jó lett volna, ha higítom, mert kicsit tömény volt az illata (főleg a rózsa érződött nagyon), és a páromat zavarta. Nekem kellemes volt a hatása, de mikor igazán nagy fájások jöttek, már nem bírtam elviselni semmilyen érintést. Sajnos nem illeszkedett be a kicsi, úgyhogy tolófájások nem voltak, ráadásul a keze a feje mellett volt, mikor kibújt.. Úgyhogy szerintem kemény menet volt (persze nyilván mindenkinek az :-)). Mindenesetre köszönöm, mindig kellemes emlék marad az illata :-)

Szalai Johanna, Székesfehérvár

****

Feliratkozom az ingyenes aromaterápiás e-mail tanfolyamra >>>

*****

"Szuperek az olajok használom őket, sőt a vajúdó olajat ha feszültebb vagyok, magamnak is használom "agyhelyrerakásra".


Szilágyi Szilvia, dúla, Budapest

*****

"2 héttel korábban érkezett a babánk; pedig úgy gondoltuk, ha a 40. hét végéig használjuk az olajat, akkor minden tökéletes lesz. Így azért volt egy pici vágás. (Tényleg pici, összesen 2 varrat.) Szóval szerintem tényleg jó, csak idejében el kell kezdeni használni!

Ja, s valami nagyobb reklám kellene neki. Ezt arra értem, hogy először arra gondoltam, hogy ilyen olajat gyógyszertárakban vagy gyógynövényboltokban lehet kapni. De mindkét helyen hülyének néztek. És akkor jött a net...és ti! :-)"

Toma Nikoletta

*****

"Azt tapasztaltam a fogolajjal kapcsolatban, (már 3 napja használjuk), hogy az éjszakák egyre jobbak, először hajnal egy körül kel fel a babám, akkor bekenem az arcát, tényleg gyorsan visszaalszik, és utána olyan 5- fél 6-ig alszunk egybe, majd egy kis cici, és fél 8-kor kel általában.

Mikor még  nem használtuk az illóolajat, hiába ciciztünk, 20 perc múlva újra ébredt sírva egészen addig még nem adtam neki valamilyen fájdalomcsillapítót (Panadol, Nurofen stb.), viszont azokat sem lehet minden nap használni. Ezért is örültem ennek a megoldásnak. Még egyszer nagyon köszönöm!"  

Üdvözlettel:  T. K., Hódmezővásárhely

 

-----------------------------------------

Az oldalon található információk tájékoztató jellegűek. Nem helyettesítik, hanem kiegészítik a szakorvossal történő személyes konzultációt.


Aromaterapeutaként a Panarom illóolajait használom, ezeket ajánlom terápiára is, mivel ezeknek tudom garantálni a kiváló minőségét.

Az oldalon található tanácsok és adagolási útmutatók mind a Panarom illóolajaira vonatkoznak. Más illóolajok használatáért nem vállalom a felelősséget.

Ujvári Gyöngyi, aromaterapeuta
 
--------------------------------------------

Ti kérdeztétek

Rólunk mondták

"Nekem nagyon bevált a szoptatóolaj. Két-három nap múlva éreztem az olaj hatását. Használat előtt egy nap max. kétszer tudtam jóllakatni a kisfiamat, használat után meg négyszer, úgyhogy végülis megduplázta a mennyiséget. Nagyon örültem neki, mert már tényleg mindent kipróbáltam, hogy valamivel több tejem legyen."

Albertné Lilla, Hódmezővásárhely

*****


"Gratula az oldalhoz! Nagyon izgi, hasznos dolgokkal lettem okosabb!"

Kata

*****

Én is feliratkozom az ingyenes aromaterápiás e-mail tanfolyamotokra! >>>

*****

"Kedves Betti!
 
Túl vagyunk a szülésen-születésen. Mindketten jól vagyunk. Sikerrel használtuk a tőletek vásárolt olajokat. A nőiség olaj nekem nem jött be, a többi viszont annál inkább (vajúdó, gátmasszás, babaápoló). A szúnyogok pedig békén hagytak mindket, az illóolaj mennyisége is pont elegendő volt a bent töltött három éjszakára. Nem beszélve arról a hangulatról, amit a mécses pislákolása nyújtott azokon a hosszú első éjszakákon :) "

Üdv. Polyák Zsuzsanna, Szentes

*****

"Szuper az oldal, nagyon sok érdekes, értékes információ van itt, nagyon örülök, hogy rátok találtam!"

Márti

*****

"Én egy barátnőmöm keresztül kerültem kapcsolatba Gyöngyivel, már terhesen. A barátnőmnek ikrei születtek és elcipelt Gyöngyihez baba-masszázst tanulni.
A tanfolyam igen jól sikerült, ma már én is alkalmazom a kisfiamnál.


Az illóolajok használata annyira megtetszett, hogy szülésig kéthetente elmentem Gyöngyihez egy kis "relax-frissítő-terhes-masszázsra". Nem tudom, hogy ennek köszönhetem-e, de biztos, hogy van némi köze hozzá, hogy soha ennél jobban nem éreztem magam!

A leleteim minden korábbinál jobbak voltak, rendben volt a vérnyomásom, a cukrom, az emésztésem és minden egyéb. Igaz, hogy vizesedtem a lábamon, de az illóolajoknak köszönhetően ezt is kordában tudtuk tartani. Szülés előtt elkezdtem használni a gátmasszázs olajat is. Bár a metszést nem úsztam meg, de a nagyságát leredukáltuk. ;)

És hát a lelki dolgokról is essen néhány szó: egy-egy alkalom után kipihenten, frissen és üdén mentem haza, hátrahagyva minden feszültséget. Én mindenkinek csak ajánlani tudom mind az illóolajokat, mind Gyöngyi csoda-kezét!
 
Sajnos 1 hónappal a szülés előtt elköltöztünk Székesfehérvárról Budapestre és így most nem tudom élvezni Gyöngyi masszázsát, de remélem, hogy itt is találok majd valakit,  aki illóolajokkal foglalkozik."

Skobrák Kata, Budapest


Stresszoldásra és nyugtalanságra


"Stresszoldásra? Nyugtalanságra?”


Stresszoldásra, nyugtalanságra az Útitárs csomag Fény Esszenciáját ajánlom, amit nagyon sokféleképpen lehet használni. Részletesen itt olvasható róla több információ: http://illoolajok.hu/utitars.html

Fény Esszencia összetétele: keserűnarancs, bergamott, citrom, mandarin, édesnarancs, babér, damaszkuszi rózsa, szantál


Álmatlanság
Fény Esszencia: Elalvás előtt 2 cseppet tegyen a tenyerébe és mélyen lélegezze be az illatot (lásd: belégzés)!

Depresszió
Fény Esszencia: Naponta 5-ször 1 cseppet kenjen a Solar plexusra (köldök fölött 4 ujjnyival a hasra), 1 cseppet a tenyérbe és mélyen lélegezze be az illatot (lásd belégzés!) és 1-1 cseppet kenjen a csukló belső felére.

Feszültségoldó fürdő
Fény Esszencia: Gyermeknél 10 cseppet, felnőttnél 15 cseppet tegyen egy evőkanál tejszínbe és ezt a keveréket oldja fel egy kád vízben!

Lazító masszázskeverék
Fény Esszencia: (lásd: szorongásoldó masszázskeverék)

Levertség
Fény Esszencia: (lásd: depresszió)

Szorongásoldó masszázskeverék
Fény Esszencia: 12 cseppet keverjen bele 15 ml sárgabarackmag olajba!

Szorongás
Fény Esszencia: Naponta 5-ször 1 cseppet kenjen a Solar plexusra, 2-2 cseppet a boka belső felére, 1 cseppet a tenyérbe és mélyen lélegezze be az illatot! (lásd: belégzés)


Belégzés
 
Belégzés 4 ütemre, levegő benntartása 4 ütem, levegő kifújása 4 ütemre, kivárás 4 ütem. Ezt minimum 7-szer ismételje meg!


Folytatás >>>>
 
Fellépéseken nagyon stresszel a lányom

"A lányom zeneiskolába jár, rettenetes nyomás van rajta, nagy  zenész szeretne lenni és a többi nagyhoz méri magát. Színkitűnő tanuló.
De a legnagyobb baj, hogy nagyon ideges, amikor ki kell állnia vizsgázni, vagy  amikor fellépése van. Tanácsot kérek ez ügyben,  hátha az olajokkal valamit el tudnánk érni. Olyan sok szépet olvastam róluk."


Egy kineziológus vagy SVT terapeuta biztosan tudna segíteni a kislányodnak, hogy felismerje, honnan is ered a szorongása, illetve hogy jobban tudja kezelni.

Én aromaterapeutaként a bergamott illóolajat ajánlanám, amely stresszoldó, önbizalomerősítő hatású.

Rendszeresen hetente 2-3-szor készítsen magának belőle egy illóolajos fürdőt. Tegyen 5 csepp bergamott illóolajat egy kanál mézbe vagy tejszínbe és ezt keverje egy kád fürdővízhez.

Illetve este vagy nap közben is párologtathatja mécseses illóolaj párologtatóban.

 


Folytatás >>>>
 
Stresszel a kislány az ovi miatt

"Nem magamnak, hanem 4 éves kislányomnak szeretnék valamilyen megoldást találni. Nagyon érzékeny kislány, könnyen sír és nem érzi jól magát csak itthon. A napokban is mandula gyulladása lett a stresszelés miatt, mert nem akart oviba menni . Ezért szeretnék neki valamilyen stresszoldót, ha tud segíteni, azt nagyon megköszönném"


A Mesélő Hold illóolaj keverékünket ajánlom nagyon, akár elalvás előtt, vagy máskor is.

Készíthetsz fürdőt például bergamottból vagy mandarinból is. A fürdővízhez ne töményen cseppentsd az illóolajat, hanem 1-2 evőkanál mézben vagy tejszínben keverd el (ezekben feloldódik) először a 3 cseppet (Mesélő Holdat, vagy bármely másikat), így nem marad a víz felszínén az olaj.


Folytatás >>>>
 
Depresszióra, alvászavarra

"Depresszióra illetve alvászavarra is lehet valamilyen aromaterápiát használni?"


A Mesélő Hold illóolaj keverékünket ajánlom nagyon, akár elalvás előtt, vagy máskor is.

Készíthetsz fürdőt például levendula superből (ez nyugtat és altat is), bergamottból vagy narancsból, mandarinból is. A fürdővízhez ne töményen cseppentsd az illóolajat, hanem 1-2 evőkanál mézben vagy tejszínben keverd el először a 6-8-10 cseppet összesen (ezekben feloldódik), így nem marad a víz felszínén az olaj.

A levendula superből 1 cseppet tehetsz a párnádra is.

Vagy ugyanezekből készíthetsz magadnak masszázsolajat is. Egy hátmasszázshoz 3-5 ml bázisolajhoz 3 csepp illóolaj szükséges, egy teljes testmasszázshoz kb. 8-10 ml, ehhez pedig 5-7 csepp illóolaj. A cseppszám a Panarom olajaira vonatkozik.

Bármilyen növényi olajat használhatsz bázisolajként, pl. búzacsíra, len, napraforgó, olíva, sárgabarackmag, makadámdió, mandula, mogyoró, avokádó, szőlőmag, stb.). De keverheted is őket.

Itt találod a listát az olajainkról >>>


Folytatás >>>>
 
A kisfiamnak rémálmai vannak

"Kisfiammal kapcsolatban szeretnék kérdezni. 3 éves és éjszakánként nagyon sokat sír. Illetve ez nem is sírás hanem hangos nyöszörgés nyögdécselés, sírás, nincs magánál ilyenkor, hiába vesszük kézbe, simogatjuk, csitítgatjuk semmi nem használ. Általában pár perc után abbahagyja, de rendszerint újra is kezdi perceken belül. Sokszor órákon át. Különösen, ha melegfront érkezik.

Rajta nem látszik semmi napközben, nem fáradt csak ritkán. Mi viszont már teljesen kimerültünk, én is alvászavarokkal küzdök. Én úgy gondolom, rémálmai vannak. Háziorvosunk nem mond semmit, majd kinövi, hagyjam sírni."


Valami mindenképpen félelmet kelt a kisfiadban, amit nem tudunk, egy álom vagy bármi más, amit te nem érzékelsz.

Megpróbálhatod a Mesélő Hold illóolaj keveréket párologtatni, amely megnyugtatja a gyerekeket, még olyan tapasztalatot is olvastam, hogy a rémálmok ellen is nagyon jó.

Illetve én tudok keverni nektek egy ún. Szeretetolajat, amely egy masszázsolaj gyerekeknek, és sokat segíthet ez is minden este finoman, csak egymásra figyelve megmasszírozni. Bergamott, levendula, mandarin és rózsa illóolaj van benne.

De fontos lenne valahogyan kideríteni a félelme okát is.       Üdvözlettel: Gyöngyi

------------------------------

Kiss Bernadett vagyok, az oldal szerkesztője. A problémátokról jutott eszembe, hogy nemrégen tanultam egy módszert, Diapozitív metódusnak hívják, a magzatkori stresszt (amely azóta is problémákat okoz a gyerekeknek és felnőtteknek) segít felderíteni és feloldani.

Mindenképpen érdemes lenne elmennetek a kisfiaddal Ruga Zsókához, aki ezeket a kezeléseket csinálja, ajánlom figyelmedbe ezt a cikkemet róla, keresd meg, érdeklődj, szerintem fog tudni segíteni nektek.

http://www.hosnok.hu/stressz-az-anyamehben/               Üdv. Betti


Folytatás >>>>
 
Nyugtató illóolajok

"Nemrég találtam csak rá erre az oldaladra (remélem, nem baj, ha tegezlek?) és az ingyenes tanfolyamra már fel is iratkoztam. Körülbelül ezer kérdésem lenne, de a két legsürgetőbbre kérnék most választ.
Az egyik valami nyugtató jellegű illóolaj, amit ha párologtatni javaslod, akkor figyelembe kell venni, hogy a kétéves kislányom is szagolni fogja. Nem neki kell, nekem. Alapvetően ideges és stresszelős típus vagyok, és ha valami konkrét dolog is történik, a fejem is rögtön fájni kezd. Röviden megfogalmazva ennyi, talán a legfontosabbat leírtam.
A másik a kislányomnak, akivel az altatási rítus minimum egy óra esténként, mert egyszerűen nem marad nyugton. Forog, felül, ugrabugrál, énekel és szaval, és ehhez hasonlók (az már kiderült, nem az a baj, hogy nem fáradt, mert ha mondjuk egy órával később tesszük le, akkor is ugyanennyi az altatás időtartama. Róla még azt kell tudni, hogy álmában is rengeteget mozog, egyszer egy bébiszitter vigyázott rá, innen tudjuk, azt mondta, 2 percet nem marad egy helyben. Nem tudom, elég infót írtam-e, már így is nagyon hosszú lett. Előre is nagyon köszönöm a segítséget, nagyon várom a választ!"


Párologtass nappal citrom illóolajat, este pedig mandarint és orvosi levendulát, ezt mindet lehet a gyerekek mellett is használni. A kislányodat pedig kicsit megnyugtatná a Mesélő Hold illóolaj keverék valószínűleg. 

Van egy saját készítésű ún. „Szeretetolajam”, amivel pár hónapig minden nap este meg kellene masszírozni a hátát, talpát, egész testét, mikor mihez van kedve. De ez ne egy napi kötelességnek érezd, és ne csak feladatból masszírozd, csak ha mindketten rá tudtok hangolódni: ilyenkor ne menjen a tévé, kapcsold ki a telefont, és bekapcsolhatsz valami szép zenét is, ha van kedved. Ez  is nagyon megnyugtatná elalvás előtt.


Folytatás >>>>
 
Nagyon rossz alvó a kisfiam

"Nagyon örülök, hogy megtaláltam ezt a nagyszerű oldalt. Már hosszú ideje szeretnék Panarom termékeket, de mivel nem értek az aromaterápiához, segítséget szerettem volna kérni a Panarom oldalán. Nem tudom, hogy keveredtem ide, de itt talán nagyobb sikerrel járok, hála Neked.

A problémám a következő. Két és fél éves a kisfiam, és nagyon rosszalvó. Rettenetesen érzékeny, okos kisemberke. Az egyetlen gond az alvással van, délután csak hosszas cirkusz árán alszik el, pedig hulla fáradt, ha nem pihen, estére már a lábán sem tud állni. Az esti altatás is nehezen megy, kap egy kis cicit, bár már az utóbbi időben ezen is egy órát nyammog, közben elalszik, de sokszor felsír, éjfélkor átjön hozzánk az "óriáságyiba". Ott is rúgkapál, néha álmában rúg, forgolódik, artikulálatlanul sír. Simogatást, puszit elutasít. Persze reggel nem is emlékszik rá. Én is ilyen rossz alvó vagyok, pláne mióta Ő van, nagyon "fent"alszom, talán ha 4 órát aludtam egyhuzamban az utóbbi 2 és fél évben, sokat mondok. Én is érzem, hogy egyre nehezebben bírom, kimerült, fáradt és rosszkedvű vagyok. Sajnos a szülés (ami szomorúan írom, de pokoli volt) óta nem tudtam kipihenni magam, kisfiam senkivel nem marad el, egyfolytában ügyeletben vagyok, és ráadásul imádott Édesapámat is elvesztettük.

Ha már kérdezhetek, akkor hadd kérjek csodaszereket a bőrünkre is (már próbáltam a kapcsolatot felvenni panaromos kozmetikussal, de sikertelenül). Az én bőröm száraz, vízhiányos és rettentő ráncos, szarkalábas, nem is voltam a Babám mellett kozmetikusnál az utóbbi években, tehát elhanyagolt állapotban van.

Kicsifiam bőre ekcémás, valami fürdőolajat szeretnék, ami ellensúlyozza a víz szárító hatását és jót tesz Neki.
Nagyon szépen köszönöm a segítségét kedves Gyöngyi. Bocsánat a hosszú levélért, de nagyon örülök, hogy végre találtam egy fórumot és végre találkozhatok a Panarommal."



Úgy gondolom, ezek a problémák, amiket írtál, összefüggnek nálatok. Először is mindkettőtöknek fel kellene dolgoznotok a szülést/születést. Erre nagyon jó módszer lehet például a kineziológia, rajtad keresztül a gyermeked problémáit is fel tudja oldani a szakember. Illetve a Diapozitív metódus, amit Rugáné Zsóka csinál, a fogantatástól szülésig tartó időszak stresszélményeit oldja fel www.zsokavar.hu .

Vagy pl. Dobos Andrea szimbólum és transzlégzésterapeuta is tudna segíteni valószínűleg, itt olvashatsz róla és itt találod meg az elérhetőségeit is.  De számos már lehetőség is van, csak meg kell találnod a számodra leginkább megfelelőt.

Először is neked kellene megnyugodnod, ha te rendben leszel, a babád problémái is el fognak múlni. Készíthetsz magadnak nyugtató fürdőt bergamott illóolajból például, egy kanál mézbe tegyél pár cseppet, és keverd el a vízben. Nyugodtan fürödhettek ebben együtt is a babáddal.

Párologtathatsz levendula supert, amely azontúl, hogy nyugtat, még altató hatása is van, vagy a párnádra cseppenthetsz belőle 1 cseppet.

Vagy tudok készíteni neked egy ún. szubtilis olajat, amely szellemi szinten segít az elengedésben, a félelmek, veszteség oldásában. Csuklóra, talpra, szívkörnyékre lehet kenni belőle picit.

Van egy nagyon jó fürdőolaja a Panaromnak, illetve fürdéshez még van bio baba samponja is, illetve natúr olívaolajos szappana, itt tudod megnézni őket.

Kezdd el masszírozni a babádat esténként, nagyon jól el fog lazulni, majd utána fürdesd meg! (Így még fürdőolaj sem szükséges.) Ehhez van nagyon jó babamasszázs olajunk (3 hónapos kortól használható bármeddig).

Nem tudom, merre laksz, hol tudnád megtanulni az olajos babamasszázst, akár nálam is Székesfehérváron, de Pesten is több helyen. Pl. ettől az Indiai hölgytől: www.sangita.hu

A masszázs megnyugtat majd Téged is és a babádat is, kapcsolj ki mindent, csak egymásra figyeljetek. Ahogy az olaj bekerül a bőrötökbe, a lassú, lágy, megnyugtató masszázs miatt jobban lesztek mindketten és lassan felszámolódnak a problémák.

Az ekcéma, illetve a bőr betegségei mindig a külvilággal való kapcsolat problémáit mutatják. A gyerek érzi, hogy te sem dolgoztad még fel a szülést, hogy lelkileg nem vagy rendben. A bőr véd minket kívülről, elváltozásai azt mutatják, hogy nem érezzük magunkat védve, nincs meg a fontos biztonságérzetünk.

(Fontos lenne a gabona alapú, természetes, tiszta táplálkozásra is áttérni, ha nem ilyen ételeket fogyasztotok.)

Betti ajánlotta, amikor beszéltünk, Sződy Judit pszichológust is, akit mindenféle anya-gyerek, alvás, altatás problémával megkereshetsz: www.szody.hu

A te bőrödre a Panarom rózsacsaládját (Rose de Luxe) ajánlom nagyon, a lemosót, a tonikot, a krémet és a szemránckrémet.(Tonik helyett használhatsz rózsavizet is.)

Arclemosó tej: Gyöngéden távolítja el a sminket és a szennyeződést a bőrről és hidratálja azt, minden bőrre ajánlott.

Aromatonik: Damaszkuszi rózsavízből, napraforgószár kivonatból, málnarügy kivonatból és virágesszenciákból álló arc tonik, mely frissíti, hidratálja, regenerálja és hűsíti az arcbőrt. Intenzív ránctalanító és hidratáló készítmény, ezért az arcmasszírozás előtt, vagy a tápláló krémpakolás felkenése előtt permetezze az arcbőrre!

Tápláló krém: A tápláló krém az argánfa-, jojoba- és vajfa olajoknak köszönhetően védi, táplálja az érett bőrt. A damaszkuszi rózsa aromavize és illóolaja, továbbá a napraforgószár kivonata ránctalanító és sejtregeneráló hatású. 1 heti használat után szemmel láthatóan csökkenti a ráncok és a szarkalábak mélységét, feszesíti és rugalmasítja az érett, dehidratált bőrt. A kozmetikában regeneráló masszázshoz is ajánlott.

Szemránckrém: A szemránckrém nem mindennapi különlegessége, hogy magas százalékban tartalmaz Damaszkuszi rózsavizet, mely köztudottan bőrfeszesítő és regeneráló hatású. Az argánfa olaj fokozza a temék revitalizáló és sejtmegújító erejét. Az eredmény szembetűnő. Természetesen ebből a termékünkből sem hiányozhatnak a növényi kivonatok, a virágesszenciák és a rózsakvarc kristály. A szemkörnyék érzékeny bőrének ápolására javallott, használhatja a Rose de Luxe krémpakolással egy időben a szem körüli ráncok regenerálására.


Folytatás >>>>
 
Feszültségre, idegességre

"Feszültségre, idegességre stresszre nekem az egyik ismerősöm azt javasolta, hogy nappal citrom, éjszaka pedig levendula illóolajat párologtassak. Ez valóban így van"

Ha nem vagy nagyon stresszes és ideges, akkor jó, de ha súlyos, akkor egy klinikai recept alapján tudok készíteni neked egy keveréket. A citrom inkább élénkít, de nagyon jó a kubebabors, a bergamott és a levendula is.    


Folytatás >>>>
 
Elment a hangom

"Van egy ismerősöm, akinek egyik napról a másikra elment a hangja. De úgy, hogy hiába akar, nem is tud beszélni, nem lehet érteni, amit mond. Azt mondják rá az orvosok, hogy megerőltette a hangszálait, túlhajszolta magát, idegi alapon van ez nála. Rengeteg orvosnál volt, semmi kézzel foghatót nem találtak nála. Kérdésem, hogy illóolaj segítségével lehet-e rajta segíteni."


Valószínűleg az ismerősödnek egy érzelmi sokk következtében blokkolódott a torokcsakrája. Rá kellene jönni, milyen érzelmi trauma, konfliktus érte (rémület, ijedség, támadás), vagy mentális, fizikai kimerültség.

Az orvosi levendula egy nagyon jó nyugtató olaj, pici bázisolajba téve ezzel naponta 2-szer kenegetheti a nyakát 3 hétig, illetve párologtathatja is, amennyit bír. 3 hét után, ha nem javul, még tudok adni valami erősebbet. De mindenekelőtt rá kellene jönni a lelki okokra, ez a legfontosabb.


Folytatás >>>>
 
Önbizalomerősítő olajok

"8 éves múlt a nagyfiam, ősztől tavaszig porallergiától van eldugulva az orra és éjszakánként köhög. Itthon nagyon bátor gyerkőc, jóeszű, az iskolában viszont nagyon visszaesik az önbizalma, a sportban nem kezdeményező, holott a tudása megvan, könnyen befolyásolható negatív irányba.

Előfordul, hogy a koncentrációja az órák alatt megszűnik, mintha ott se lenne. Van, hogy éjszakánként még bepisil, annak ellenére, hogy kimegy wc-re éjszaka. Ezek között a dolgok között vélek kapcsolatot felfedezni. Lehetséges valamilyen illóolaj kompozíciót alkotni, ami együttesen hat ezekre a problémákra?"


                 Úgy gondolom, a kisfiadnak az önbizalmát kellene megerősíteni és a félelmeit oldani. Erre nagyon jó módszer a masszázs. Van egy saját készítésű ún. „Szeretetolajam”, amivel pár hónapig minden nap este meg kellene masszírozni a hátát, talpát, egész testét, mikor mihez van kedve.

De ez ne egy napi kötelességnek érezd, és ne csak feladatból masszírozd, csak ha mindketten rá tudtok hangolódni: ilyenkor ne menjen a tévé, kapcsold ki a telefont, és bekapcsolhatsz valami szép zenét is, ha van kedved. Pár hét után érezni fogod a változást: meglesz a mindennapi érintés, amely nagyon hiányzik a gyerekeknek, és ez biztonságot ad neki egész napra. Repül a lelke, mert otthon szeretik.

Majd amikor már csinálod pár hónapja ezt a masszázst, szólj, és adok egy kicsi üveg önbizalomerősítő olajat, amit magával tud hordani, és ha érzi, hogy szüksége van rá, szagolgathatja is. De most is, te is adhatsz neki bármilyen kapaszkodót, egy kis követ pl., ami ha nála van, bátrabb, erősebb, ügyesebb lesz.


Folytatás >>>>
 
Erősítsd a lelki immunrendszered is!

"Több problémám lenne... Először is a kisfiam 7 hónapos, a kislányom 3,5 éves múlt. Mindketten hörgőszűkületesek, illetve már asztmásak is. Nagyon féltem Őket az alapbetegségük miatt a h1n1-es influenzától, és olvastam az immunrendszer erősítő balzsamodról, de amint olvastam az felnőtteknek való. Nekik tudnál valamit ajánlani? Az illóolajról is olvastam, de nem tudom nekik az asztma miatt lehet-e és mennyit?
A másik bajom, hogy október óta államvizsgázom, a gyerkőcök is nagyon lebetegedtek, pánikolok a h1n1 miatt, szóval az idegeim nagyon kivannak, mindenen robbanok, szeretnék újra a gyerkőceim szerető és nyugodt anyukája, a férjem kiegyensúlyozott társa lenni, mert Ők csodásak és megérdemelnék! Tudsz nekem erre valamit ajánlani? Valamint a gyomrom majd szétszakad, ha egy kicsit nehezebbet, olajosabbat eszem, erre esetleg valami megoldási javaslatod van-e?"



Van gyerekeknek való immunerősítő balzsam is, a Leo varázsolaja, de ez asztmásoknak nem ajánlott. Viszont a citromolajat nyugodtan párologtathatod, fertőtlenít, frissít, vírus-, baktérium- és gombaölő tulajdonságú. De tehetsz belőle 1 cseppet mogyorónyi bázisolajba is, pl. olívába, és reggelenként kend be vele a nagyobbik mellkasát, hátát, ez egész napra védelmet nyújt neki. A kicsinek elég, ha otthon párologtatod.

Most egy kicsit nehéz helyzetben vagy, túl vagy terhelve, de ez remélhetőleg nemsokára elmúlik. Addig is vannak olyan illóolajok, amik erőt adnak és felfrissítenek, ezeket használhatod, mint pl. a citromolaj, amit az előbb említettem, ez a te lelkeden is fog egy kicsit segíteni. A bergamott önbizalom erősítő hatású, a levendulának pedig görcsoldó, nyugtató hatása van. Az orvosi levendula illatával melegséget ad, a levendula super pedig jól oldja a lelki görcsöket is, illetve a nyugodt alvásban is segít. Ezeket párologtathatod is, illetve masszázsolajat is lehet belőlük készíteni.

De van egy saját készítésű ún. Szeretetolajam, ami eredetileg egy gyerekeknek készült masszázsolaj, de ahogy a szülő ezzel masszírozza a gyerekeket, rá is hatnak a benne levő illóolajok, oldódnak a lelki problémák. Ezzel masszírozhatod a férjedet is vagy ő téged. Olyan, mint egy vatta, puha burokként vesz körül az illata. Növeli a biztonságérzetet, így könnyebben viselhető a stressz.

A gyomrodra talán segítség lehet az étkezés utáni citromleves víz ivása.

Egyébként úgy gondolom, hogy mindazok a dolgok, amiket írtál, összefüggnek. Ha kevesebb lesz rajtatok a teher, felvérteződik az egész család lelki immunrendszere, ellenállóbbak lesztek a betegségekkel szemben, könnyebb lesz a gyerekeknek is, és a gyomorproblémád is múlni fog.


Folytatás >>>>
 
Feszültségmentesen

"34 m2-es lakásban 8 éves gyerek mellett milyen illóolajat használhatok, ha feszültség-aggodalommentes napokat szeretnék? Hány cseppet tegyek bele és meddig párologtassak?"


              Van egy illóolaj, a keserűnarancslevél illóolaj, amelynek nagyon kellemes, nyugtató illata és hatása van. De ha nem ezt, akkor a különböző citrusféléket is használhatod: citromot, bergamottot, narancsot, mandarint, és az orvosi levendulát is, ami szintén nyugtat és ezek mind a gyerekek mellet is bátran használhatók.

5-7 cseppet nyugodtan párologtathatsz ezekből vegyesen is, a lényeg, hogy összesen ennyi legyen a vízbe csepegtetve, és ha kb. 2 órahosszáig párolog, akkor már megtelik a levegő elegendő illatmolekulával, de akár tovább is lehet, ahogy-ameddig kellemesnek érzed az illatot.

Kapcsolódó cikk: Milyen a jó illóolaj párologtató?

Aromaterápiás ingyenes e-mail tanfolyam, itt tudsz feliratkozni >>>


Folytatás >>>>
 
Rosszul alszom

Nagyon rosszul alszom, felszínesen. Több alkalommal felébredek az éjszaka folyamán. Elég stresszes a munkám is. Mit ajánlasz, Gyöngyi?


                  Valamilyen stresszoldó módszert próbálj ki, ami neked beválik: mozogj sokat, sétálj, ne egyél megterhelő ételeket.

A levendula supert párologtathatod (ezt nálunk is meg lehet rendelni), ez azon kívül, hogy nyugtat, még altat is. 

Készíthetsz belőle masszázsolajat is: 1 evőkanál bázisolajba (pl. olívába) tegyél 5 csepp levendula supert és fentről lefelé a párod masszírozza át vele a testedet esténként. Érdemes lenne átgondolni, hogyan éltek, mit, min lehetne változtatni annak érdekében, hogy nyugodtabb életetek legyen.


Folytatás >>>>
 
Munkahelyi stressz kezelése aromaterápiával (videó!)

           A stressz mára része lett a mindennapjainknak. Sokszor a munkahelyünkön is nagyon sok negatív hatás ér bennünket. Milyen illóolajokkal oldhatjuk a feszültséget és lehetünk kiegyensúlyozottabbak? A munkahelyi stressz kezelésére 3 fontos, jó hatású illóolajat is tudunk ajánlani:

  • Édeskömény: erőt és bátorságot ad
  • Geránium: megszünteti az aggodalmat és a depressziót
  • Grapefruit: kiegyensúlyoz, a stresszes időszakban nélkülözhetetlen illóolaj

Hogyan használhatod őket? Tippek és ötletek ebben a videóban:

Hozzászólás (3) Folytatás >>>>
 
Illóolajokkal a stressz ellen

                  Nem minden stressz „rossz stressz” – mondják a szakemberek. Vagyis kétféle stressz típus van: az egyik a „jó stressz”, amely motivál, ösztönöz, ezt érezzük, amikor kihívásokkal találkozunk, és általában jó élményekhez kötődik. Ezt a fajta stresszt éli át, aki például szenvedélyesen szerelmes vagy aki sportol.


 A „negatív stressz” során túlzott, állandósult stressznek vagyunk kitéve, amely folyamatos nyomást gyakorol testünkre, lelkünkre. Ha folyamatosan stressz alatt vagyunk, az immunrendszerünk is legyengül, így könnyebben leszünk betegek. Ilyenkor a feszültség felhalmozódik testünkben és számtalan fizikai problémát okozhat a fejfájástól, a magas vérnyomáson és az alvászavarokon át, a gyomor- vagy mellkas fájdalomig. A folyamatos vagy ismétlődő stressz teljes mértékben kimerítheti az embert.


Mit tehetünk, hogy megszüntessük ezt az állapotot?
Folytatás >>>>
 
Feszült, türelmetlen vagyok

Három pici gyermekem van, 4 és fél, majdnem 2 és 11 hetes. Az utóbbi időben nagyon türelmetlen vagyok, gyakran kiabálok vagy sírva fakadok, állandóan feszültnek érzem magam, ami senkinek sem jó. Szoptatás mellett mit ajánlanál nekem.


              A citromfűvizet ajánlom ivókúrára: 3 hétig inni, majd egy hét szünet, és ezt 2-3-szor megismételni. 1,5 liter vízbe 5 ml citromfűvizet tegyél, és ezt idd meg naponta.

De vehetsz belőle citromfüves fürdőt is, ugyanebből a citromfű aromavízből egy kád vízhez tegyél 10-15 ml-t.

És próbálj meg  lenyugodni, jó lenne úgy átszervezni az életedet, hogy legyen néha 10 perc-fél óra saját pihenőidőd, amikor csak magaddal foglalkozhatsz, hogy több energiád , erőd legyen. Van-e ebben segítséged? Ne okold, ne szidd magad, inkább próbáljátok közösen úgy megtervezni az életeteket, hogy te is tudj egy kicsit pihenni. A masszázs pl. nagyon jól tud esni ilyenkor. Mert a te nyugalmad a család békéjének a kulcsa.


Folytatás >>>>
 
Gyomorremegés, feszültségérzés

Édesanyámnak kérném a tanácsát belső feszültségérzésre,  gyomorremegésre.

A gyomorremegésre ajánlanék egy teljes kivizsgálást, illetve valamilyen relaxációs gyakorlat végzését, jógázást vagy a masszázst. Tudok készíteni egy hasolajat, amely hatásos, ideges panaszoknál, de ez igazából csak rásegít. Főképpen lelkileg kellene utánajárni az okoknak, és ez nagy munka.


Folytatás >>>>
 
Házisárkány lettem

Tudsz esetleg arra tanácsot adni, ha szinte egész nap morgok, morcos vagyok, igazi házisárkánnyá váltam, nincs türelmem, indulatos , ingerlékeny leszek hamar.
Ez nem jó senkinek se, a családomnak főleg nem.
Nem dolgozom munkahelyen, viszont a gyermekeim iskolai, óvodai oda-vissza hozatalát én intézem, a két idő között csak kb. négy órám van.



Fontos lenne rájönni, hogy ebben az élethelyzetedben mi az, ami ezt kihozta nálad, és mit tudnál/tudnátok ezen változtatni. Ki, hogyan tudna neked segíteni, hogy néha legyen egy kicsit több időd magadra.

Azt hiszem, fizikailag pedig onnan indul ki a problémád, hogy le vannak blokkolva az epe-máj útjaid. Kellene egy máj-epeút tisztítást csinálni, mert ez rosszabodhat is, pl. epekő is lehet belőle.

Ajánlanám a masszázst, ami nagyon jót tesz, kiegyenlítheti ezeket a dolgokat, pl. a thai masszázs.

Egy illóolajos tisztítókúra is nagyon jót tenne, a leggyengédebbel kezdeném: verbénás rozmaringvíz ivókúrát ajánlok.

3 héten keresztül kell inni, aztán 1 hét szünet, majd ezt újra. 1,5 liter vízben kell 10 ml rozmaring verbénavizet elkeverni, és ezt meginni egy nap.  Aztán majd látod, ha ennél erősebb kúra kell, akkor léphetünk tovább.


Folytatás >>>>
 
Szomorú hangulatra

Mit javasolsz alkalmankénti szomorú hangulatra? Jó ideje tartó vívódás áll a háttérben hivatás választás miatt, amihez hozzáadódik egy jó mérleg tulajdonság, a gyakori billegés, bizonytalanság. Tehát némi erősítésre lenne szükségem :) Emiatt olykor levertnek érzem magam.

             Szomorú hangulatra, megerősítésre van egy jó kis keverékem, vetiverfű, narancs és szerecsendió, ezt a talpon és a csuklón kell szétkenni. Ha érdekelne, megírom az árát ennek is, már többen dicsérték. Jó keverék, mert hangulatot csinál és közben stabilizál is. Ide írj egy e-mailt: info@illoolajok.hu 

Folytatás >>>>
 
Ötletek a stressz kezelésére

A stresszoldáshoz kérnék én is segítséget, úgymint teák es illóollajok érdekelnek, meg egy kis bátorságnövelő, önbizalomserkentő. A levendulát mint teát nem szeretem. Előre is köszönöm.

          A stressz elég összetett dolog, sokféle változata lehetséges. De van néhány olyan illóolaj és aromavíz, amelyekkel a tüneteit enyhíthetjük. 


 Illóolajok:
 
         Ha a levendulát teaként nem szereted, akkor lehet használni az illóolaját fürdéshez, masszázshoz, vagy lehet párologtatni. Ha feliratkozol az aromaterápiás minitanfolyamunkra
, ott az egyik levélben megtalálod, hogy mikor hány cseppet érdemes adagolni, pl. fürdéshez, masszázsolajhoz stb.

Nagyon jó egy olyan párosítás, hogy levendula, grapefruit, geránium. Ajánlott adagolás: 2 csepp levendula, 3 csepp grapefruit, 2 csepp geránium), és ezeket lehet egy kád fürdőbe tenni (egy kanál mézben, tejszínben vagy egy pohárnyi sóval elkeverve), vagy 10-15 ml bázisolajhoz tenni (olíva, napraforgó, mandulaolaj), ez egy testmasszázshoz elég.
 
De ez a variáció is lehetséges: 3 csepp geránium, 3 csepp grapefruit és 1 csepp édeskömény, mivel ez utóbbi nagyon erős.
 
A gerániumot kismamák és azok, akinek alacsony a vércukor szintjük, nem használhatják!
 
A feketefenyő (picea mariana) is egy csodálatos hangulatemelő illat, ezt is ki lehetne próbálni. 


 
Teák:

Teaként jó hatású a citromfű és a macskagyökér is.
 

Aromavizek:

Lehet aromavíz ivókúrát is csinálni, a citromfűvíz a stresszoldásban segít, a keserűnarancsvirágvíz pedig nagyon jó hangulatemelő. 1,5 liter vízben el kell keverni 10-15 ml aromavizet, és ezt egy nap meginni, 3 héten keresztül minden nap, majd 1 hét szünet, és utána ezt még 2-szer megismételni.
 

Kész illó- és masszázsolaj keverékek:

Vannak kész bekevert olajaink is >>>


 
Itt találsz még 2 cikket erről a témáról:

http://illoolajok.hu/aromaterapias-receptek/lelki-betegsegek.html
 
http://illoolajok.hu/kerdesek-es-valaszok/314-stresszoldo-gyogytea.html
 


Minden hozzávalót nálunk meg is tudsz vásárolni, ha valamelyikre szükséged lenne. Itt találod a listát >>> 

 


Folytatás >>>>
 
Stresszoldó gyógytea

Érdekelne egy stresszoldó tea. Egy gyógynövényszakértőtől a citromfű – szurokfű - levendula keveréket kaptam,  ami nekem lehet, hogy picit erős. Érdekelne más, ami csak abban segítsen, hogy könnyedebben vegyem a megpróbáltatásokat, ne idegeskedjek annyit néha feleslegesen is, és érdekelne, mire lehet ezt a három gyógynövényt még felhasználni, akár külön-külön is.

               Stresszoldó teához a levendula és a citromfű jó, a szurokfüvet nem nagyon értem, miért ajánlották neked, ennek inkább emésztést segítő hatása van. (Pizzára lehet inkább tenni.) Viszont a levendulának nincs valami jó íze. Ezért tehetsz hozzá, hogy finomabb legyen még galagonyavirágot vagy málnalevelet. De nem kell hozzá sok, 1 liter vízbe kb. 5 csipetet (3 ujjal ha belecsípsz a teafűbe). 3-4 hétig érdemes inni, hogy érezd a hatását.

A levendulát fürdőhöz is teheted úgy, hogy 1 zacskóból erős teát főzöl, és azt kevered hozzá egy kád vízhez. Hajat is lehet vele mosni, pl. zsíros hajra ez is jó. Vagy pot pourrit is csinálhatsz belőle. A citromfüvet lehet salátákba, levesekbe tenni.
 
Önbizalom erősítőnek használhatsz még bergamott illólajat, amiből pár cseppel szintén fürdőt lehet készíteni vagy párologtathatod is.

Neked van hasonó problémád? Kérdésed? Itt felteheted! >>>


Folytatás >>>>
 
Kreativitásra ható illóolaj?

Olyan illóolaj is van, amely a gondolkodásra meg a kreativitásra hat? Melyek ezek?


                Lehetne példákat mondani, melyek hatnak a gondolkodásra, a kreativitásra,  (pl. a zsálya, a citrom, a szantál, a malavár citromfű (citronella), de igazán neked kell kiválasztanod és megtalálnod a sajátodat.

Állj oda a polchoz és válogass!  Kezdd talán a felsoroltakkal, mert ezeknek van ilyen általános hatása, meg fogod érezni, neked melyik a legjobb!


Folytatás >>>>
 
Milyen illóolajok aktiválják a hormonális rendszert?

Kedves Gyöngyi!  Milyen olyan illóolajok vannak amelyek a belső elválasztású mirigyeket, vagy a hormonális rendszert aktiválják??? Én egyet hallottam eddig, hogy a geránium a mellékvesekérget stimulálja és ez jó :)


              Az olajok nagy része a limbikus rendszerre hat, így pedig a hormontermelésre. Tulajdonképpen szinte mindegyik eszencia hat a hormonális rendszerre. Pl a rozmaringolaj adrenalint termel, a levendula éppen ellenkezőleg, olyan hormonokat, amelyek természetes nyugtatószereink.


Folytatás >>>>
 


Még több cikk és írás