Rólunk mondták

 "37 hetes kismama vagyok. Június elején találkoztam Gyöngyivel először, 29 hetesen. Rettenetesen vizesedett a lábam, az orvosom már gyógyszert írt fel, amikor kérdeztem, kipróbálhatok-e más módszert is mielőtt beszedem. Ekkor kezdtem el járni Gyöngyihez, eleinte hetente kétszer fél órára. Három héttel később, amikor mentem a dokimhoz megkérdezte, hogy miért írta fel a gyógyszert. Teljesen rendbetette Gyöngyi a lábam.

Most hetente egyszer megyek hozzá relaxáló masszázsra és "karbantartásra". Ezen kívül az arcomra kaptam tőle levendula olajat, lemosót és vizet, valamint a páromnak kértem tőle köhögésre illóolajat. Nekünk csak kellemes tapasztalataim vannak.


2009. július, Gaálné Juhász Erika"

*****

"Örülök, hogy a barátnőm felhívta a figyelmemet erre a szuper oldalra!"

Szabó Bernadett

*****

"Sziasztok! Nemrég vásároltam tőletek gátmasszázsolajat, pár héttel a szülésem előtt. A leírás és a tanácsok szerint jártam el, és nagy örömömre sikerült megúsznom a gátmetszést! :))

A vajúdóolajat is használtuk, az illata még mindig az orromban van. Köszönöm, hogy segítettetek emlékezetessé tenni a kisfiunk születését!"

M. Krisztina, Budapest

*****

Én is kérem az ingyenes aromaterápiás e-mail tanfolyamot! >>>


*****

„Nagyon kevés tapasztalatom van az illóolajokkal kapcsolatban. Mondhatni, nem is nagyon használom másra, mint a szoba illatának, hangulatának megteremtésére.

Egyszerűen csak hiszek a természet erejében, és úgy gondolom, az illóolajok erejét a mai ember nem használja ki. Túlságosan eltértünk a természetes világtól és azt hisszük, a szintetikus csodák a világ megváltói. Ennek a folyamatnak szeretnék gátat szabni, először is a családom életében. Másrészt szeretnék más embereknek is segíteni az illóolajok erejével.

Egyébként, ami még hajt, hogy alaposan megismerjem az illóolajokat (nehezen tudom ezt pontosan megfogalmazni) valami misztikus vágy, valami hit, hogy a nő ismeri a természetet, összhangban van vele és gyógyítani tud általa."

P K J, Székesfehérvár

*****

"A levendula aromavíz nekünk bevált, párologtatni szoktam, nagyon kellemes az illata is, és az éjszakáink is nyugodtabbak lassan a babával. Van egy nagyon jó nagy tartályú párologtatóm, mécsessel használom. Bár muszáj kinyitnom az ablakot néha, mert tetőtérben lakunk :-), de marad még belőle őszre is. Nekem nagyon bejött. Köszönöm a tippet."

Dénes Éva, Békéscsaba

*****

Feliratkozom az ingyenes aromaterápiás e-mail tanfolyamotokra >>>

*****

"Nagyon nagyon boldog vagyok,hogy az oldalatokra találtam. Nagyon sok sikert,erőt és örömet kívánok a további munkátokban. Csodálatos amit csináltok!!
És köszönöm azt a sok mindent, amit kaptam eddig is.

 Üdvözlettel: Nagyné Ági"

*****

Szeretnék gratulálni a weboldalhoz, nagyon jól átlátható, informatív és igazán kedvet kap az ember ahhoz, hogy kipróbálja az illóolajokban rejtőző lehetőségeket.

   Krisztina

*****


Nagyon jó volt az aranyérkenőcs, amit küldtetek lányok. Próbáltam én már mindenféle gyógyszertári kenőcsöt, de egynek sem volt ilyen hatása. Pár nap alatt elmulasztotta, abba is hagytam volna a használatát, de mivel azt mondta Gyöngyike, hogy még tovább kell kenni, mert így az ereket is gyógyítja, még mindig kenem. Köszönöm a segítségeteket!"

 Anna, Békéscsaba

*****

Szeretném kérni az ingyenes aromaterápiás e-mail tanfolyamotokat! >>>

*****

"Kedves Gyöngyi! Egyszer már írtam amiatt, hogy wapon keresztül a tesztet nem sikerült kitöltenem. Azóta már bőven beérem magával az oldallal. Most bukkantam rá, hogy lehet tőled tanácsot kérni! :) Egy ilyen tapasztalt, nagytudású embertől ezen a téren...hát ez valami bámulatos! Nagyon örülök neki."

  Katus

*****

"Használtuk a szülésnél a vajúdóolajat, de jó lett volna, ha higítom, mert kicsit tömény volt az illata (főleg a rózsa érződött nagyon), és a páromat zavarta. Nekem kellemes volt a hatása, de mikor igazán nagy fájások jöttek, már nem bírtam elviselni semmilyen érintést. Sajnos nem illeszkedett be a kicsi, úgyhogy tolófájások nem voltak, ráadásul a keze a feje mellett volt, mikor kibújt.. Úgyhogy szerintem kemény menet volt (persze nyilván mindenkinek az :-)). Mindenesetre köszönöm, mindig kellemes emlék marad az illata :-)

Szalai Johanna, Székesfehérvár

****

Feliratkozom az ingyenes aromaterápiás e-mail tanfolyamra >>>

*****

"Szuperek az olajok használom őket, sőt a vajúdó olajat ha feszültebb vagyok, magamnak is használom "agyhelyrerakásra".


Szilágyi Szilvia, dúla, Budapest

*****

"2 héttel korábban érkezett a babánk; pedig úgy gondoltuk, ha a 40. hét végéig használjuk az olajat, akkor minden tökéletes lesz. Így azért volt egy pici vágás. (Tényleg pici, összesen 2 varrat.) Szóval szerintem tényleg jó, csak idejében el kell kezdeni használni!

Ja, s valami nagyobb reklám kellene neki. Ezt arra értem, hogy először arra gondoltam, hogy ilyen olajat gyógyszertárakban vagy gyógynövényboltokban lehet kapni. De mindkét helyen hülyének néztek. És akkor jött a net...és ti! :-)"

Toma Nikoletta

*****

"Azt tapasztaltam a fogolajjal kapcsolatban, (már 3 napja használjuk), hogy az éjszakák egyre jobbak, először hajnal egy körül kel fel a babám, akkor bekenem az arcát, tényleg gyorsan visszaalszik, és utána olyan 5- fél 6-ig alszunk egybe, majd egy kis cici, és fél 8-kor kel általában.

Mikor még  nem használtuk az illóolajat, hiába ciciztünk, 20 perc múlva újra ébredt sírva egészen addig még nem adtam neki valamilyen fájdalomcsillapítót (Panadol, Nurofen stb.), viszont azokat sem lehet minden nap használni. Ezért is örültem ennek a megoldásnak. Még egyszer nagyon köszönöm!"  

Üdvözlettel:  T. K., Hódmezővásárhely

 

-----------------------------------------

Az oldalon található információk tájékoztató jellegűek. Nem helyettesítik, hanem kiegészítik a szakorvossal történő személyes konzultációt.


Aromaterapeutaként a Panarom illóolajait használom, ezeket ajánlom terápiára is, mivel ezeknek tudom garantálni a kiváló minőségét.

Az oldalon található tanácsok és adagolási útmutatók mind a Panarom illóolajaira vonatkoznak. Más illóolajok használatáért nem vállalom a felelősséget.

Ujvári Gyöngyi, aromaterapeuta
 
--------------------------------------------

Ti kérdeztétek

Rólunk mondták

"Nekem nagyon bevált a szoptatóolaj. Két-három nap múlva éreztem az olaj hatását. Használat előtt egy nap max. kétszer tudtam jóllakatni a kisfiamat, használat után meg négyszer, úgyhogy végülis megduplázta a mennyiséget. Nagyon örültem neki, mert már tényleg mindent kipróbáltam, hogy valamivel több tejem legyen."

Albertné Lilla, Hódmezővásárhely

*****


"Gratula az oldalhoz! Nagyon izgi, hasznos dolgokkal lettem okosabb!"

Kata

*****

Én is feliratkozom az ingyenes aromaterápiás e-mail tanfolyamotokra! >>>

*****

"Kedves Betti!
 
Túl vagyunk a szülésen-születésen. Mindketten jól vagyunk. Sikerrel használtuk a tőletek vásárolt olajokat. A nőiség olaj nekem nem jött be, a többi viszont annál inkább (vajúdó, gátmasszás, babaápoló). A szúnyogok pedig békén hagytak mindket, az illóolaj mennyisége is pont elegendő volt a bent töltött három éjszakára. Nem beszélve arról a hangulatról, amit a mécses pislákolása nyújtott azokon a hosszú első éjszakákon :) "

Üdv. Polyák Zsuzsanna, Szentes

*****

"Szuper az oldal, nagyon sok érdekes, értékes információ van itt, nagyon örülök, hogy rátok találtam!"

Márti

*****

"Én egy barátnőmöm keresztül kerültem kapcsolatba Gyöngyivel, már terhesen. A barátnőmnek ikrei születtek és elcipelt Gyöngyihez baba-masszázst tanulni.
A tanfolyam igen jól sikerült, ma már én is alkalmazom a kisfiamnál.


Az illóolajok használata annyira megtetszett, hogy szülésig kéthetente elmentem Gyöngyihez egy kis "relax-frissítő-terhes-masszázsra". Nem tudom, hogy ennek köszönhetem-e, de biztos, hogy van némi köze hozzá, hogy soha ennél jobban nem éreztem magam!

A leleteim minden korábbinál jobbak voltak, rendben volt a vérnyomásom, a cukrom, az emésztésem és minden egyéb. Igaz, hogy vizesedtem a lábamon, de az illóolajoknak köszönhetően ezt is kordában tudtuk tartani. Szülés előtt elkezdtem használni a gátmasszázs olajat is. Bár a metszést nem úsztam meg, de a nagyságát leredukáltuk. ;)

És hát a lelki dolgokról is essen néhány szó: egy-egy alkalom után kipihenten, frissen és üdén mentem haza, hátrahagyva minden feszültséget. Én mindenkinek csak ajánlani tudom mind az illóolajokat, mind Gyöngyi csoda-kezét!
 
Sajnos 1 hónappal a szülés előtt elköltöztünk Székesfehérvárról Budapestre és így most nem tudom élvezni Gyöngyi masszázsát, de remélem, hogy itt is találok majd valakit,  aki illóolajokkal foglalkozik."

Skobrák Kata, Budapest


Gombás a baba bőre


"A kisbabám egyik combiján, ahol a pelus gumija éri kidörzsölődhetett, és csúnyán begombásodott (bőrgyógyász diagnosztizálta). Kaptunk rá egy boraxos krémet, de nem használt. Korábban kapott ekcéma elleni krémet, de az sem használt.
Szegénynek viszket és a vakarástól állandóan kisebesedik. Nekem szintén bőrgombára egy illóolajos keverék nagyon bevált, de az babákra nem jó. Tudnál segíteni, ajánlani valamit?"


Levendulavízzel mosd le naponta többször a babád fenekét, hajlatait (egy gyógyítja és csillapítja a viszketést is), majd a Napsugár bébikenőccsel kend be  naponta egyszer, ha nincs gond a bőrével, 2-3-szor most, amíg gombás.

A szintetikus, előre átitatott törlőkendőket ne használd nála.


Folytatás >>>>
 
Futószemölcs kezelése

"Segítségedet szeretném kérni, 27 hetes kismama vagyok, a kezemen van 4db futószemölcs, melyet nem tudok semmivel eltüntetni. Vérehulló fecskefűvel kenegetem, de nem használ. Te mit ajánlanál?"

Az Útitárs csomag  Fehér Esszenciájával kend be min. 6 héten keresztül, min. 2-szer egy nap, tisztán. Kismamák is nyugodtan használhatják.

Folytatás >>>>
 
Nagy, gyulladt pattanásokra

"A kisfiam 13 éves lesz,és egyre többször jelenik meg az arcán, ronda gennyes pattanás. (Főként a homlokán, és a halántékánál)"

A pattanásokra a levendulavizes lemosás a legjobb, naponta többször, semmi szappan. Ha használna valamit, akkor a Panarom olívaolajs szappanját ajánlom, mert nagyon jó. 

Illetve pöttyinthet rá orvosi levendula és teafa illóolajat is, keverjen össze egy-egy cseppet a tenyerében, és abból pöttyintgesse be a gyulladt pattanásokat.


Folytatás >>>>
 
Koszmó kezelése

"10 hetes kisfiamnak egy pár hete hámlik a fejbőre, de ez szerintem nem koszmó, mert nem barnás foltokban hámlik. Inkább a felnőttekéhez hasonló száraz korpára hasonlít, azaz fehér. Ez akkor jelentkezett először, amikor egy Bio Baby Szappannal megmostuk a haját. Azóta nem mossuk azzal, csak sima vízzel, de semmit sem javul.

A gyerekorvos tanácsára próbáltam mandulaolajas vízzel is lemosni, de azzal sem javult. Mit tanácsolsz, mit használjak rá? A napokban rendeltem Tőled egy Bébi Csomagot, ebben van olivaolajas szappan, esetleg azt használjam rá?"


Próbáld meg az olívaolajos szappannal, azzal is le kellene jönnie. 

Vagy így: sima olívaolajjal kend be bőven, hagyd rajta vagy 2 órahosszán át, és egy babafésűvel kapargasd le. Akár 2-3-szor is megcsinálhatod egymást követő napokon, hogy minden kis folt lejöjjön.

 

"Köszönöm a válaszaitokat, a sima olivaolajjal való bekenés és utána az olivaolajos szappannal való hajmosás egy használat után levitte az összes koszmót!
 
Még egyszer köszönöm a jó tanácsot!"

Folytatás >>>>
 
A viszkető, korpás fejbőrt fejatka is okozhatja!

"Több hónapja, két különálló foltban korpás a fejbőröm (száraz korpa) és borzasztóan viszket. Néha már elviselhetetlen. A "hajgyógyász" azt mondta,hogy gomba. Kaptam rá sampont,kapszulát,ampullát. Kb.1 hónapja. Ezek gyógynöv.szerek. (levendula, citrom, mályva, kajeput?) Azt mondta,hogy nem 1 hónapos kezelés lesz. Sajnos semmi javulást nem érzek, a viszketés talán még intenzívebb. Kérdezném,van-e valami más,amit használhatnék,és használna?"


Valószínűnek tartom, hogy nem gombáról van szó, mert akkor az egész területen olyan lenne a fejbőröd, hanem fejatkáról, amely a foltos korpásodást okozza.  

 A Demodex folliculorum atka beépül a hajtüszőkbe és elszívja a táplálékot, ezzel a haj szerkezetének károsodását okozza; ritkuló, egészségtelen hajat, hajvesztést és gyulladást okoz a környező szövetekben. 

… Napközben az atkák a tüszőkben maradva annak fehérjéit, táplálékait eszik, éjjelenként a fejbőrön párkereső útra kelnek, és intenzív mozgásukkal irritálják az idegvégződéseket, ami a fejbőrön viszkető érzést okoz… Ráadásul a lábukon baktériumokat, vírusokat és rickettsiát hordozhatnak, amelyek további fertőzést váltanak ki. A demodextől származó váladék és elhalt sejtek bőrérzékenységet okozhatnak. Továbbá a demodex lábai irritálhatják a hámsejteket, ami azok túlburjánzásához vezethet, ez pedig bőrhámlást és korpásodást eredményez.


Nézd meg ezt az oldalt, itt ingyenes szaktanácsadásra is be lehet jelentkezni: http://www.chuleevandevi.hu


Folytatás >>>>
 
Gomba a nemi szerven és a szájban

"Két és fél éves kislányomat lehet-e gomba esetén teafaolajjal kezelni, és milyen adagolásban, hogyan?
Idáig ecseteltük a száját és kentük a nemi szervét, de a gyógyszer nem használt. Piros, pattanásszerű pöttyök vannak a nemi szervén, már kb. egy hónapja."


Először is az étkezéseteken kellene változtatni: természetes, adalékanyagoktól, tartósítószerektől mentes alapanyagok, semmi cukor és cukros, fehérliszt helyett teljes kiőrlésű, semmi édes tejtermék. (Az antibiotikum kúráknak is lehet ilyen hatása egyébként még.)

1.    Kezdd el adni a kislányodnak a Gasrtovitbakt nevű készítményt: fél adagolókanállal keverj el 2 dl vízben, és ezt négyszerre igya meg egy nap. Sokáig kellene használni, amíg a doboz tart. A végénél csökkentheted az adagot. Utána egyen sok natúr joghurtot és természetes aludttejet.

2.    A Fehér Esszenciát  (lásd: Útitárs csomag) használhatod a szájára és a nemi szervére is. Búzacsíraolajban keverj el eszerint néhány csepp Fehér Esszenciát:

A szájába: a tenyeredbe tegyél pici búzacsíraolajat, ehhez adj 1 cseppet a Fehér Esszenciából, és étkezések után napi 3-5-ször kend a szájába.

A nemi szervére: 5 ml búzacsíraolajba tegyél 3 csepp Fehér Esszenciát és naponta 2-szer kend be vele a nemi szervét.


Folytatás >>>>
 
Egész testre kiterjedő ekcéma

"Kislányom, aki most 4 éves, 6 hónapja folyamatosan szenved elég súlyos, egész testre kiterjedt ekcémával. Korábban is volt neki egy-egy folt, ami szteroid krémmel mindig elmúlt, de fél éve amikor megjelent, csak terjedt-terjedt. Az egész testét érinti. Nem találtak nála allergiát, szervi problémát. Mióta elhagytuk a tejtermékeket, bőre nem lángol folyamatosan. Szteroidot egy ideje nem használunk (bőrgyógyászok javaslatával ellentétben) nemcsak mert káros mellékhatásai vannak, hanem mert nem is használt.

Bőre nagyon érdes, száraz, hámló, gyulladt. Állandóan vakarja, még ott is viszket neki ahol látszólag letisztult és éppen nem vörös. Éjszaka alig tud (tudunk) aludni mert annyira vakarózik, így persze bőre folyamatos irritációnak van kitéve.

Már 4 hónapja shea vajat használunk (időnként ligetszépe és mandulaolajjal keverve) testápolásra, a gyógyszertári és kevert kenőcsöket mellőztük, mert nem használtak és tele vannak kőolajszármazékkal, egyéb veszélyes összetevőkkel.- próbálunk tiszta termékeket használni. Azonban a shea vaj kevésnek bizonyul, a szárazság nem múlik. Szeretnék érdeklődni, hogy tud-e ajánlani olyan tápláló "krémet", mely segíti a bőrének visszaállítani a normális védőrétegét és hidratáltságát. Esetleg vmi a viszketésre? Ami még fontos, hogy ne csípje, mert bőre nagyon érzékeny és sérült, szinte minden csípi."

 

A rózsavizet  és a levendulavizet ajánlom nektek, a rózsavíz lehet, hogy kicsit csípni fogja. De nagyon fontos, mert ez építi legjobban a sejteket, a levendulavíz pedig hűti és gyulladáscsökkentő hatású.

Keverd össze a shea vajjal, és így vidd fel a bőrére. Kenheted a bőrére felváltva vagy keverve is, szerintem szagoltasd meg a kislányoddal, és mindig azt kend rá, amelyikhez kedve van.

A fürdővizébe is tehetsz levendulavizet.

A bőrproblémák mindig a külvilággal való kapcsolatunkat jelzik, tehát azt, hogy itt lehet valamilyen probléma. Beszélgessetek sokat, milyen az óvoda, hiányzik-e neki valaki, kik szeretik, kik nem, miért, mikor, milyen helyzetben hogyan érzi magát, mi zavarja, mit nem szeret... Akik nem szeretik, azt nem kell a szívére venni, stb. Lehet, hogy hiányzol neki, amikor óvodában van, megpróbálhatnád lerövidíteni az óvodai időt, ha ez a gond. 

Illetve az is lehet, hogy esetleg a te problémáidat, félelmeidet, konfliktusaidat veszi át a gyerek, a pszichológusok azt mondják, „a gyerek tünete az anya betegsége”.

Egyébként nagyon jó az irány, amit elkezdtél, de széleskörűbben kellene utánanézni a megoldási lehetőségeknek.


Folytatás >>>>
 
Szájpenész

"Tudsz-e szájpenészre valamit ajánlani?"

      Szájpenészre felnőtteknek jó a teafaolaj, 1 cseppel tisztán be lehet kenni.

Gyereknek levendulavízzel lehet kitörölni a száját, naponta 2-3-szor.


Folytatás >>>>
 
Reflexológusoknak ajánlom

"Reflexológus vagyok, és az lenne a kérdésem, hogy milyen illóolajokat használjak masszírozáshoz illetve lábáztatáshoz a klienseimnek. pl. enyhe nehezen észrevehető lábgombásodásnál, vagy apró szintén nehezen észrevehető futószemölcs esetén a magam védelmében."


Van Feller Adrienne-nek (a Panarom cég megalapítója) egy új ún. Útitárs csomagja (házipatika és utazószett), 7 féle kész illóolaj keverékkel. Én neked most ezekre a problémákra a Fehér Esszenciát gondolom a legalkalmasabbnak, amely fertőtlenítésre, gombára, szemölcsre is használható, a saját védelmed érdekében is. Amikor befejezed a munkát, egy cseppel kend be a kezedet.

Vagy tehetsz folyékony szappanba teafa illóolajat is, egy flakonba 20-25 cseppet, ezzel most meg masszázs után a kezedet.

Masszírozáshoz pedig ezt a 4-5 féle illóolajat ajánlom, amit összekeverhetsz, illetve az ezekből készült masszázsolajat: eucalyptus staigeriana, levendula super, citrom, pinus ponderosa (Dél-Amerikai sárga fenyő - ezt hígítani kell, mert nagyon ütős az illata) és kubebabors (ezt is nagyon hígítva).


Folytatás >>>>
 
Szemölcsökre méregtelenítés

"Két problémámra szeretném a tanácsát kérni:

1.A testemen szemölcsök " jönnek" ki. Először piros színűek, majd bebarnulnak. (Nem szoláriumozok, nem járok usziba.)
2.Főleg a nyakamon lógó szemölcsök "nőnek."


Egy májméregtelenítés lenne neked nagyon fontos, többféle módszerrel, egymás után.

1.    Verbénás rozmaring aromavíz ivókúra: 3 hétig minden nap igyál meg 1,5 liter vízben elkevert 10 ml verbénás rozmaringvizet, majd egy hét szünet következzen. Ezt legalább 3-szor csináld meg.

2.    Egy-másfél havonta csinálj egy 5-7 napos kúrát így: keverd össze egy grapefruitnak és egy fél citromnak a levét, és villával keverj még jól hozzá egy evőkanál olívaolajat. Ezt idd meg reggel éhgyomorra. Mellette is ihatod a már említett verbénás rozmaringvizet.

A lógó szemölcsökre a Fehér Esszenciát javaslom, a piros bebarnulósok a méregtelenítéssel tűnnek majd el. (Megpróbálhatod ezekre is a Fehér Esszenciát, de nem biztos, hogy ezekre használni fog.) 3 hónap múlva szólj, és megbeszéljük, hogy legyen tovább.

Folytatás >>>>
 
Gombás a gyerekek bőre

"Érdekelne, tudnék-e illóolajokkal segíteni a gyerekeim elhúzódó bőrproblémáján. Fiacskám 15 hónapos, lányom 6 éves, mindkettőnek periorális dermatitis-e van, a fiamnak annyira durva, hogy mindenki "megszólja", ami nem is csoda. Rettentő vörös, hólyagos a bőre a szája körül.
Végre találtam egy értelmes gyermek bőrgyógyászt, aki elmondta, hogy gomba-baktérium okozza, ami a nyálból kerül oda, főleg a kicsinél, aki cumizik, kb. egy év, mire elmúlik, adott cink oxidos nyugtató krémet és Nizoral gombaölőt. Talán mintha javulna 2 hét alatt.
Közben citromfűvel párologtatok nekik. Gondoltam a teafára, mert az fertőtlenít. Szerinted belsőleg is adhatnám nekik vagy csak párologtassak? Mit ajánlanál?"

 
Először is a gombák miatt semmi cukrot-cukrosat ne egyenek, és a fehér liszt helyett teljes kiőrlésűt. Tejet se, csak savanyított tejterméket: joghurtot, túrót, tejfölt és csak friss sajtokat. A gyümölcsökből is cukor nélkül főzz nekik kompótokat.

Táplálkozzatok természetesen, vagyis semmi tartósítószer, adalékanyag. Mindent, ami nem természetes, ki kellene vonni a háztartásból. Mosópor helyett mosódió, tusfürdők helyett natúr olívaszappan.

Miután egy hónapig betartottátok ezt a természetes étkezést, szedhetik a Gastrovitbakt nevű probiotikumot is napi egy mérőkanállal.

 Tudok készíteni egy ekcémára kifejlesztett krémet, szerintem a ti esetetekben is jó lenne, helyileg lehetne rá kenni. Van még egy saját készítésű levendulás/rózsavizes testápolóm is, ez megnyugtatja a bőrt. Levendula aromavizet lehetne a fürdővizükbe tenni, és naponta többször ezzel kenni a bőrüket.

A tefaolajat nyugodtan párologtathatod közel a gyerekekhez, de hatásos a teafa-hofa-levendula keverék is, ebből egy cseppet a párnájukra is tehetsz. Ez gyorssegély, de ha 2-3 hónapig nem változik a helyzet, komolyan kezelni kell.

Ne hagyd annyiban a dolgot, mert eldurvulhat, ők még most könnyen regenerálódnak. Fontos, hogy hónapokig tünetmentesek legyenek.


Folytatás >>>>
 
Körömgomba

"Másfél éves kislányommal több mint egy éve járunk babaúszásra. Körömgombája lett. Engem érdekelnek a gyógynövények és használatuk, így utána néztem a lehetséges gyógymódoknak.
Jelenleg extra szűz olívaolajba cseppentettem pár csepp teafa olajat. Ezzel masszírozom naponta kétszer-háromszor a lábujjait. Ezután mindig tiszta zoknit húzok a lábára. Mit javasolsz te? Kíváncsi lennék szakember véleményére. Légyszi segíts. Köszi.
Még egy problémám van. Azt hittem kifújta a szél az arcomat, de valószínűbb, hogy allergiás tünetem van. Az egész arcom száraz, lilás-vörös foltos (már csak piros) és két napig duzzadt volt. Kálcium-injekciót ittam, így mérséklődött. A szárazság, hámlás viszont nem tűnt el. Mit alkalmazhatnék rá? (nem kentem be új krémmel, és nem ettem semmi újat.)"
 

Nagyon jó ez a teafás keverék a körömgombára, de ha úgy látod, valami erősebb kellene, akkor ajánlom az ún. SOS olajat, ami nagyon sok mindenre jó. Ez három olaj keveréke, teafa, ho-fa és levendula, össze kell keverni mindből 1-1-1 cseppet és ugyanúgy használni, mint ahogy az olívával a teafát használtad.

Én úgy gondolom, hogy nálad is a gomba az, ami allergiaként jelentkezik az arcodon. Nagyon fontos lenne, hogy semmi cukrot, cukrosat ne fogyasszatok, és neked egy alapos gombakúrát kellene csinálnod.


Folytatás >>>>
 
Nehezen gyógyuló seb

Anyukám évekkel ezelőtt beütötte a feje tetejét (homlok közeli részen), ekkor lett egy seb, a sebből valószínű vadhús lett, néha kicsattan, ha fésű megsérti (levedzik). Nem nagyon tudnak vele mit kezdeni. Az egyik ismerősünk leszedette orvossal, de az övé vissza is nőt.  Erre is ajánljátok a grapefruitmag olajat?  

Nem, erre nem jó a grapefruitmagolaj. De azt hiszem, ez nem vadhús lehet, mert az nem csattan ki. Talán valamiféle folyamatos gyulladás, amit rendbe kellene tenni.  
 
Nekem van egy olajam, nehezen gyógyuló sebekre, talán azt meg lehetne próbálni rá, de mindenképpen utána kellene járni a problémának. Itt tudsz érdeklődni az aktuális árról: info@illoolajok.hu

Folytatás >>>>
 
Szemölcs

Van-e olyan illóolaj, ami az anyajegyeket, szemölcsöket, szeplőket teljesen eltünteti ill. világosítja?

 
Sajnos nem tudok róla, hogy lenne ilyen illóolaj. A szemölcsöknek több fajtája van, az egyiket a túl sok szervezetben levő méreganyag okozhatja. Vagyis ezek méregtelenítéssel elmúlhatnak.


Folytatás >>>>
 
Szemölcs kezelése

Tanácsot szeretnék kérni: Kislányom (4 éves) combján több szemölcs jelent meg amit a bőrgyógyász kétszer lefagyasztott de azóta sem múlnak. Érdekelne, hogy jók-e az információim miszerint grepfruitmag olajjal kenegetve segíthetek rajta!


               Grapefruitmag olajat és grapefruit illóolajat is lehet használni rá, 2-3-szor bekenni vele egy nap.
Lehet  tisztán nyugodtan.  Azt ajánlom, 3 hétig a grapefruitmagolajat kend rá, 3 hétig pedig a grapefruit illóolajat, váltogatva. Ha azt veszed észre, hogy szárítja, akkor nagyon pici bázisolajjal lehetne összekeverni, pl. olívával úgy, hogy a bázisolaj mennyisége kb. 10% legyen.

A szemölcs jelezheti azt is, hogy gyenge az ellenállóképességük a vírusokkal szemben, ezért még a Leo immunerősítő varázsolaját lehetne megpróbálni használni.

Ez már egy előre bekevert masszázsolaj, este fürdés után 10-15 cseppet minél nagyobb testfelületen el kellene masszírozni, mellkason, háton, talpon, lábon stb.

Hozzászólás (2) Folytatás >>>>
 
Gyantázás utáni illóolaj-keverék házilag

           A  nyár és a meleg beköszöntével azok is rászánják magukat a gyantázásra, akik egyébként ódzkodnak tőle.  Sokan azért félnek tőle, mert gyakran begyulladnak a szőrtüszők és ez igen fájdalmas lehet.

Nos, jó hírem van: egy egyszerű házilag, saját kezűleg is kikeverhető illóolaj-keverék segíthet abban, hogy ne vörösödjön ki annyira a bőr és ne gyulladjon be a szőrtüsző.   Mi is kell hozzá?

Hozzászólás (2) Folytatás >>>>
 
Ti kérdeztétek: pattanás, ízületi fájdalom, kullancs, gátmasszázsolaj

           A problémám, hogy nagylányomnak faggyúmirigy túltermelés miatt nagyon sok és szaporodó pattanásai vannak. Van-e mód arra, hogy illóolajfélékkel gyógyítanám, mert nem nagyon szeretném már antibiotikummal kezeltetni, és egy idő után újra kezdődik elölről minden...

Folytatás >>>>
 
Herpesz

Herpeszre tudsz-e ajánlani valamit? Elég sűrűn kijön a számon, mindenféle krémmel és gyógyszerrel is próbálkoztam. Voltam már többször vérvizsgálaton, de nem találtak semmit.
Én amit észrevettem, hogy néha a fenekemen ekcémás kiütések jönnek ki és ezzel hoznám összefüggésbe. Ekcémás kiütésre valamelyik olajat vagy keveréket tudnám használni?  Van többféle olajam, de nagyon szívesen kipróbálok bármit, ha segít!


              Úgy gondolom, hogy az immunrendszeredet kellene alapvetően erősíteni és a testedet kitisztítani, többféle módszerrel.

Herpesz általában akkor alakul ki, ha a vitaminháztartásunk felborul, lehet, hogy nincs rendben az A, E és B vitamin felszívódása a szervezetedben.

Illetve sokszor lelki oka is van a herpesznek: gondolkodj el azon, mit utálsz nagyon a jelenlegi élethelyzetedben, a herpesz az undor, a lelki utálat egyik jele is lehet.

Mindezek mellett van egy olajkeverék, amit szoktam csinálni, és arra jó, hogy ha érzed, hogy ki fog jönni, akkor be kell kenni vele, és nem fog kijönni annyira. De ezt magad is elkészítheted, ha veszel orvosi levendulát és teafát. Egy-egy cseppet cseppents a tenyeredbe, keverd össze, és ezzel kend be a herpeszt.

Van még egy agyagos kence is, amit tudok csinálni, ez pedig leszárítja a már meglévőt. Itt tudod megrendelni: info@illoolajok.hu

 

Az ekcéma is annak a jele, hogy a bélrendszer flórájának az egyensúlya felborult, legalábbis nagyon el van tolódva a normálistól. Okozhatja valamilyen gombának a túltengése is a szervezetedben, ami „alul-felül” problémákat okoz. És valószínűleg tényleg lehet összefüggés a két probléma között. Van olyan olajam, ami enyhítheti az ekcémás tüneteket, de ez valószínűleg nem lesz elég.

Azt ajánlom, fordulj természetgyógyászhoz ezekkel a problémáiddal még, aki segít természetes módszerekkel felerősíteni az immunrendszeredet.


Folytatás >>>>
 
Candida-fertőzés

Szeretném kérni a tanácsát a candida ügyben. Sajnos nekem már hatodik hónapja tart, azelőtt volt egy nagyon stresszes időszakom és beteg is voltam, kaptam antibiotikumot, azt mondják attól van. Ingerlékeny, nagyon fáradékony vagyok, sárga folyásom van és ez nagyon zavar (a nőgyógyász volt az eső orvos, akihez fordultam, ő elküldött bőrgyógyászhoz, és ott derült ki a candida).

A háziorvosom azt mondta, hogy elmúlik magától, de én szeretném meggyorsítani a gyógyulásomat. Ráadásul felső légúti fertőzésem is volt, de megmaradt a mandula környéki pirosság. Érdekelne, melyek azok a gyógynövények, amit érdemes ilyenkor inni. Érdekel az alternatív gyógymód. Nagyon kérem, ha tud segíteni, írjon, nagyon várom. 


         A gombafertőzés (mint pl. a Candida gombás) komoly probléma. Ha a szervezetben felborul valami miatt az egyensúly, pl. antibiotikumos kezelés, kül. betegségek, legyengülés hatására, akkor a szervezetben egyébként is meglévő és nagyon fontos szerepet játszó gombák elkezdenek szaporodni. Pl. a Candida gombának is megvan a testünkben a maga helye, de nem jó, ha túl sok van belőle, és olyan helyen is, ahol nem kellene. Az is lehet, hogy nemcsak a Candida gombával van nálad probléma, mivel a szervezetünkben több mint  3 ezer (!) féle gomba van. (Pl. a felső légúti problémát is okozhatja valamilyen gomba.)
 
Abban igaza van a háziorvosnak, hogy ha ennek a kezdetén vagy, akkor lehetséges, hogy ha a szervezeted erősödik, magától visszaáll az egyensúly. De ha nem, akkor segíteni kell kívülről, lehetőleg természetes módszerekkel. És ha már egy fél éve tart ez nálad, akkor úgy tűnik, magától nem nagyon akar elmúlni.
 
                  Ez nem olyan probléma, amire csak kipróbál az ember 1-2 féle gyógyteát, és elmúlik. Változtatni kell az étkezéseden, az életmódodon is, de mivel én is hasonló betegségben szenvedtem s gyógyultam ki belőle, ezért tudok neked segíteni, de nem így "távgyógyításban". Ehhez találkoznunk kellene, aztán skype-on vagy telefonon tarthatnánk a kapcsolatot. Az elérhetőségeimről itt érdeklődj:
info@illoolajok.hu


Folytatás >>>>
 
Pattanásos bőr kezelése

                A problémám, hogy nagylányomnak faggyúmirigy túltermelés miatt nagyon sok és szaporodó pattanásai vannak. Van-e mód arra, hogy illóolajfélékkel gyógyítanám, mert nem nagyon szeretném már antibiotikummal kezeltetni, és egy idő után újra kezdődik elölről minden.

                     

         A Panaromnak van egy 3-as illóolajos terméke a pattanásos bőr ápolására, nálunk megrendelhető: info@illoolajok.hu

- Pilling emulzió 50 ml    /ezt szappan helyett lehet használni, leszedi a hámréteget, a  szennyeződést/
 
Erre lehet aztán rátenni a következőket:

- Aromatonik 50 ml /naponta többször bepermetezni a bőrt vele/
- Arcolaj 20 ml     /naponta 1-2 -szer használni/
- Hidratáló tej 50 ml  /naponta 1-2 -szer használni/

 


Semmi mást nem érdemes használni ezek mellett a bőrre. Olyan hatásos, hogy nagyon csúnya, pattanásos, zsíros bőrt is rendbeszedett már, amikor valakinek feje, háta, mindene tiszta pattanás volt, és most már szép tiszta. Ha nagyon csúnya a bőr, akkor ez az adag 1,5 hónapig elég, ha nem annyira, akkor 2 hónapig is.

               Vagy azt ajánlom, hogy vegyél teafa- vagy levendulaolajat (leginkább a terápiára alkalmas Panaromot ajánlom) A nagyon gyulladt pattanásokra a teafából pöttyintsetek egy-egy cseppet, ha pedig huzamosabb ideje fennáll a probléma, de nincsenek csúnya pattanások, akkor egy meg egy cseppet valami kis kanálban össze lehet keverni, és ezekkel bepöttyintgetni a pattanásokat.


Folytatás >>>>
 


Még több cikk és írás